 |
| Rothko után ká-ejrópiás Csernobil-érzés fotó: Rudimpex Multiplex, a Sötétben Is Látó Doktor |
Ahogy e csendes helyen álltam, hirtelen remegés lett rajtam úrrá, bár nem tudtam megmondani, hogyan kerültem ide, és csak nehezen tudtam felidézni nevem és rangom, éreztem, hogy meg kell tébolyodnom, ha felismerem, mi minden leselkedik körülöttem. Felidéztem a dolgokat, amiket megismertem, a dolgokat, amikről álmodtam, a dolgokat, amelyeket elképzeltem, s amelyek után áhítoztam egy másik, egy szebb, távoli életben. Végtelen éjszakák során, amikor az égbolt csillagait bámultam, és átkoztam az isteneket, mert szabad lelkem nem kelhetett át azokon a mérhetetlen mélységeken, melyek miatt testemmel nem egyesülhet. Ősi istenkáromló igéket üvöltöttem az éj csendjébe, Demokritosz kútjának iszonyatos mélyéről merítve. Ám ahogy az emlékek feltörtek, jobban borzasztott egy teljesebb rettenet, a tudat emléke, a tudat, hogy egyedül maradtam, iszonyúan egyedül. Egyedül, és ellepett az a mindent átható, homályos érzelemhullám, melyet soha nem szerettem volna megérteni, mellyel soha nem szerettem volna szembesülni, belemerülni. A susogó zöld ágak hangjába a rosszindulatú gyűlölet és a démoni diadal felhangja vegyült. Néha iszonyú könnyedséggel árasztott el a tudat, hogy szörnyű és elképzelhetetlen lények vesznek körül, lények, melyeknek pikkelyes, zöld testét a fák félig elrejtik, elrejtik a szem elől, de a tudat elől már nem. A érzéseim közül az idegenség baljóssága volt a legnyomasztóbb. Hiába láttam a körülöttem levő tárgyakat, melyeknek jól ismertem a nevét; fák, fű, tenger és égbolt, nem azt jelentették számomra, amit a fák, a fű, a tenger, az égbolt jelentett egy másik, homályos emlékű, boldogabb életben. A különbség természetét azonban képtelen vagyok leírni.
Zenét, pincér! Cold Hate, csak neked, mellőled, hátad mögül, Magyarországról
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése