Milyen igaz: Magyarország rendőrállam
A hírhedt matricázó és közterületi szemetelő: Security 861
Valamint a jófejkedő, szadeszos
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rendőrállam. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rendőrállam. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. május 18., szombat
Ez így tökéletes: rendőrállam, security, bro
(Budapest, Kodály körönd, VI. kerület)
Milyen igaz: Magyarország rendőrállam
A hírhedt matricázó és közterületi szemetelő: Security 861
Valamint a jófejkedő, szadeszosseggarc Superman Erdélyi Zsolt és a Radio Bro környezetszennyezése
Milyen igaz: Magyarország rendőrállam
A hírhedt matricázó és közterületi szemetelő: Security 861
Valamint a jófejkedő, szadeszos
2011. október 12., szerda
Kocsis, Kopiás és a hajléktalanok
 |
| Szinyei Merse Pál: Majális (forrás: prolidepp. tumblr.com) |
Fogy a magyar? Igen, ott döglik meg az orrunk előtt, az utcán, általános részvétlenség közepette.
Úgyhogy nagyszerű táptalaja vagyunk a hajléktalanellenes hisztériakeltésnek. A munkanélküliség és otthona elvesztésétől tartó nyomorultak végre jólesőt rúghatnak a legkiszolgáltatóbba, ők vannak a táplálkozási lánc legalján, pártunk és kormányunk megadta a kilővési engedélyt. Ilyen szegényellenesség még a feudálkapitalista, átkos Horthy rendszer idején sem volt, Magyarországról eltűnt a szolidaritás a szívekből, csak az acsargó, habzó szájú gyűlölet maradt. Mondom, mi vagyunk Európa legnyomorultabb nemzete, ezen sorok írója Skandináviától Bulgáriáig nem látott hozzánk fogható bagázst.
Értetek beszélek, nem ellenetek.
Értetek beszélek, nem ellenetek.
 |
| Kocsis Máté, enyhe célzással polgármesterünk másságára (forrás: prolidepp) |
Minden népnek olyan vezetői vannak, amilyent megérdemel: feszítsd meg, osztozzunk a közös bűnben. A szívek megkövesedésével elérkezett az ideje a gátlástalan, törtető, aljas politikusoknak, a súlyos faszarcoknak. Kocsis Máté nem szarakodik szeretettel, empátiával, hanem a magyarság nemzetkarakterérének legundorítóbb vonására, a körkörös gyűlöletre építi karrierjét. A szerbek, románok, szlovákok, ukránok, szerbiai / erdélyi / kárpátaljai / felvidéki magyarok, cigányok, zsidók, négerek, kínaiak, komcsik, fideszesek, buzik, kerékpárosok, autósok, gazdagok és egymás után végre a legszegényebbekre is onthatjuk gyűlöletünket, keresztényileg megmondták fentről, hogy már nem ciki.
Akik akár mi lehetünk, holnap.
Ma a hajléktalanok, holnap te.
Durvul a rendszer, egyre durvul.
Tekintse meg Kopiás "Steve" Attila és a Kettős Mérce filmjét és haladéktalanul essen kétségbe. Kopiás kopottas ruhában, szatyorral, pléddel felszerelve 15 percig heverészett egy józsefvárosi padon, hogy végre egy rendes keresztény magyar ember kihívja rá a rendőrséget. A lesújtó bűnözési mutatókkal büszkélkedő nyolcadik, kerületben 8 (nyolc) rendőr és két közteres ért rá egy ártalmatlan hajléktalanra, akit hátrabilincselt kézzel szállítottak a sittre. A semmilyen ellenállást nem tanúsító Kopiást 30 ezer forintra büntették rendőri intézkedésnek való ellenállásért, órákig bent tartották a zsarúságon, sőt bent is bilincsben, vezetőporázon sétáltatták a rendszer mindenre kapható kutyái. Végül örvendhetett, hogy a testüregvizsgálatól, mint a verésen innen levő, még jogszerű megalázás módszerétől eltekintettek. Beérték a pucérra vetkőztetéssel.
Keresztény Magyarország, 2011, a hajléktalanok etetése szigorúan tilos.
| Time |
Sunday, October 16 · 4:00pm - 7:00pm
|
|---|---|
| Location | |
| Created By | |
| More Info |
Kedves barátaink!
Gyermekek tízezrei halnak éhen Kelet-Afrikában, gyermekek százezrei rabszolgaként dolgoznak éhbérért Ázsiában, gyermek sokasága kénytelen útra kelni, mert szülőföldjükön az élet feltételei nem adottak többé. De a problémák nem csupán messze tőlünk súlyosbodnak: a "fejlett" USA-ban a rászorulóknak ételt osztó aktivistákat tartóztat le a rendőrség, emberek egyre nagyobb tömegei adósodnak el és szorulnak ki a közszolgáltatásokból, amelynek "áldásai" már csupán a jómódú elit számára elérhetőek, a mindenhol eluralkodó megszorító politika megnyirbálja a lakosság jogait, a középosztály elszegényedik, munkahelyek szűnnek meg, az átlagember számára a lehetőségek végleg beszűkülnek és az adóterhek növekednek, míg a rendszer haszonélvezői megszedik magukat: a "befektetők" adókedvezményeket kapnak, a tőkések oasztalékot kapnak, a bankárok bónuszokat kapnak. A közvetlen környezetünkben is elképesztő folyamatoknak lehetünk szemtanúi: szegény roma nőket sterilizálnak a beleegyezésünk nélkül, a környező országokban és hazánkban razziákat indít a hatóság a mélyszegénységben vagy a létminimumon élők ellen, a bankok kegyetlen módszerekkel fenyegetik vagy éppen lakoltatják ki adósságspirálba jutott családokat. Magyarország fővárosa gyakorlatilag kegyetlen háborút hirdetett a legvédtelenebb csoport, hajléktalan polgártársaink ellen. mindennapossá vált a kirekesztés, a megalázó bánásmód, a letartóztatások. Mindeközben egy új elit cinikus módon kiemelt privilégiumokat oszt ki saját magának az emberek nevében, növeli befolyását, bebetonozza hatalmát, amit elvesz a szegényektől, odaadja az oligarcháknak és saját klientúrájának. Az USA és Európa kormányai az adófizetők pénzéből, felfoghatatlan milliárdokkal segítik ki a válságért elsősorban felelős bankokat, a spekulánsokat, az offshore-lovagokat, a tőzsdecápákat, a multicégek tulajdonosi körét, a rendszer abszolút nyerteseit, akik mindebből elképesztő bónuszokkal jutalmazzák saját magukat. Mindeközben szintén felfoghatatlan milliárdok és milliárdok folynak bele értelmetlen háborúkba, a fegyverkezésbe, amelyből ugyancsak a világ 1%-át kitevő nagyvállalati krémje, egy szűk elit húz hasznot, az ártatlan civil lakosság pedig csupán elszenvedi a profit nevében hipertechnológiával vívott háborúkat. A kapzsiság, a korrupció, a hatalomvágy, a kizsákmányolás uralkodott el a világban, a gazdasági és morális válságba jutott rendszer napjainkban mintha mindenféle álca nélkül mutatná meg valós arcát. A rendszer, amelyben a gazdagok (az egymással összefonódó politikai és nagyvállalati elit) feltartóztathatatlanul tovább gyarapodik, miközben a népesség nagy tömegeinek mindennapos megélhetése kerül veszélybe, az emberek hatalmas sokasága adósodik és szegényedik el, a szegények pedig végleg magukra maradnak. Jelenleg világszerte közel 1,4 milliárd ember él az éhhalál küszöbén, minden 3 másodpercebn meghal egy kisgyermek a szegénység következtében, miközben a világ leggazdagabb 2%-a birtokolja a bolygó erőforrásainak közel 50%-át és hirdeti tovább az általa irányított médiában a vég nélküli növekedésen és korlátlan fogyasztáson alapuló paradigmát. A globális és helyi szintű társadalmi egyenlőtlenség az elmúlt évtizedekben minden korábbi mértéket felülmúlóan növekedett. Már-már szétfeszíti a tűrőképességünk határait. Egyre többen vagyunk, akik azt mondják: elég legyen! Nem akarunk olyan világban élni, amely nem pusztán érdektelenül hagyja magára nélkülöző társait, hanem helyenként szabályos háborút folytat a világrend ártatlan áldozatai ellen, a szegények, a nélkülözők ellen, s gyermekeink jövőjét sodorja végveszélybe! Nem nézzük tétlenül, hogy egy szűk kisebbség kifossza bolygónk erőforrásait és kizárólag saját hatalmát, anyagi felemelkedését építgesse, miközben a nagy többséggel fizetteti meg a válság valódi árát! Vannak pozitív fejlemények, hiszen az emberek egyre komolyabb tömegei ébrednek tudatára saját hatalmuknak: a közösségi média lehetővé teszi, hogy megszervezze magát a hatalomból kirekesztett többségi társadalom. Az "Arab Tavasz" eseményei az egész Közel-Kelet sorsát változtatták meg végleg, Spanyolországban májusban ugyanezek a felismerések vezettek milliókat az utcára egyfajta "forradalmat" hirdetve az "igazi" demokráciáért, Görögországban az emberek általános sztrájkot folytatnak a Valutaalap és a saját kormányuk megszorításai ellen tiltakozva. Az Egyesült Államok több tucatnyi városát "foglalják be" a tömegek, miután a Wall Street-en negyedik hete zajlanak a megmozdulások egy igazságosabb világ érdekében. Valami elkezdődött! Október 15-én a világ csaknem 50 országában lesznek különféle rendezvények, felvonulások, demonstrációk, amelyek mindegyike egy másfajta világot követel. Csatlakozz Te is ehhez a nagyszerű mozgalomhoz! Eljött az idő, hogy Magyarországon is kifejezésre juttassuk: tűrhetetlen, hogy a rendszer áldozatait (a szegényeket) büntessék, megbélyegezzék, üldözzék, hogy segítség helyett hajtóvadászatot folytassanak a hatóságok - az adófizetők pénzéből - a leginkább rászoruló csoportok ellen! Eljött az idő, hogy megmutassuk, létezik társadalmi szolidaritás, összetartó erő, amely közösen áll ki a legfontosabb emberi értékek mellett, s elitéli a kegyetlen, agresszív, kirekesztő bánásmód, a cinizmus, a kapzsiság, a hatalomvágy, a korrupció világát! Ezért arra kérünk, hogy legyél ott velünk együtt, amikor idén újra a nyilvánosság elé lépünk a Szegénység Elleni Küzdelem jegyében! Találkozzunk október 16-án VASÁRNAP du. 4-kor az Erzsébet téren (a Gödör Klub felett), hogy tiltakozzunk a szegénység ellen, a szegényellenes politika ellen, a pénzügyi-kormányzati hatalom arroganciája ellen! Lesz ingyen vegetariánus meleg-ételosztás a Food not Bombs Budapest csoport szervezésében, lesznek afrikai dobosok, akikkel zajt csapunk a szegénység ellen, lesz "kövön üldögélés", flashmob! Hozz magaddal egy zajkeltő tárgyat (sípot, csörgődobot vegy egy befőttes üveget tölts meg kavicsokkal), és hozz magaddal egy üzenetet, írd fel egy nagyobb papírlapra véleményed, amit megosztanál másokkal! Fontos: nem csupán "tüntetni" és "tiltakozni" akarunk, hanem, hogy felismerjük: nem vagyunk egyedül, hogy megismerjük egymást, hogy eszmét cseréljünk, hogy hitet és lelkesedést adjunk egymásnak! És megmutassuk: az emberek, ha összefognak, képesek megváltoztatni a dolgok menetét. Az apátia, a beletörődés, a passzivitás a legnagyobb kihívás a pozitív társadalmi változások előtt, ezért arra kérünk, hogy szólj minél több ismerősödnek, győzd meg őket, hogy rájuk is szükség van! Számítunk Rád! Állj Fel Te is a szegényekért, a szegénység ellen! |
2011. július 14., csütörtök
Egy szegény utcazenész panaszai Bécsből
Kín, csikor, vicsorgás. Bécsben sem könnyű a cukrászdabiznisz, sem a szórakoztatóipar.
Tisztelt Mindenki!
Levelemet abban a reményben írom, hogy a jövőben színesebb lesz Bécs belvárosi utcai élete, illetve az odaérkező zenészeket megkímélhetem attól a helyzettől, amibe én kerültem.
Bécsben 3 napot szerettem volna tölteni (péntek, szombat, vasárnap), két éjszakára volt szállásom, de a második nap délutánján azt éreztem, hogy semmi értelme maradnom és kora esti órákban elhagytam a várost, ahová egyébként nyitott szívvel és lélekkel, boldogan érkeztem.
Diplomás zenésztanár vagyok, fél világot bejártam, nagyon sok zenei tapasztaltra tettem szert és fejlett technikával, tisztán játszom a hangszeremen.
Egy Bécsben élő ismerős felhívta a figyelmemet arra, még az utazásom előtt, hogy ott a belvárosban engedélyhez kötik a zenélést és megadta az illetékes hivatal webelérhetőségét, ami ez:
http://www.wien.gv.at/english/e-government/events/streetperformances.htm
Többször átolvastam, miszerint az derült ki belőle, hogy hónap elején érkezési sorrendben, korlátozott számban adnak ki havi engedélyt, s ha ez elfogy, akkor már csak napi engedélyeket adnak ki. Mivel nagyon szerettem volna 2011 Július hónapra engedélyt, ezért 2011 július első napjára, péntek reggel 07h-ra vásároltam előre buszjegyet, hogy időben oda tudjak érni az engedélyt elintézni, vittem a szükséges 6.54 eurot és a fényképeket magammal.
Délelőtt odaérkeztem, egy fiatal hölgyet találtam bent, belépve a Municipal Department 36 – Eventcenter, Dresdner Straße 75, 1220 Vienna, 4.-ik emelet, 420-as szoba ajtaján, s elmondtam kérésemet.
A hölgy közölte, hogy már egész hónapra beteltek a helyek, nem tud adni.
Ekkor belépett egy magas fiatalember és megerősítette ezt.
Mondtam neki, hogy a weblapon az állt, hogy hónap elején lehet kérni utcai zenéléshez engedélyt.
Erre ő elnézést kért, hogy sajnos ott rosszul áll ez az információ, menjek vissza 2011 július 21.-én, akkor lehet a következő hónapra, azaz 2011 augusztusára kérni.
A napi engedélyt fel sem ajánlotta, pedig látta, hogy utazótáskával vagyok és külföldi.
Viszont adott egy füzetecskét, amiben fel voltak tüntetve azok a helyek, ahol engedély nélkül lehet játszani.
A piros karikásak engedélykötelesek, a narancssárga karikás helyeken szabadon, díjmentesen lehet játszani, de meg van szabva egy idősáv, hogy mikor és mennyi ideig lehet.
Átmentem a Karlsplatzra és az arra sétálók nagy örömére zenéltem 60 percet, mivel csak ennyit szabad egy helyben.
Mivel esős és borult idő lett, kevés járókelőt észleltem, továbbhaladtam a belváros felé.
A Karntner Strasse-ban láttam, hogy nagyobb a járókelő forgalom.
Elfogott a vágy, hogy zenei repertoáromat, ami főleg dixieland, jazz számokból és sanzonokból állt előadjam az arra haladóknak. Hangtompítót használtam, mert olvastam a tájékoztatóban, hogy nem szabad túl hangosan zenélni.
(A szájharmonika, fuvola, hegedű és az akusztikus gitár egyébként azok a hangszerek, amelyek kifejezetten halkak és alkalmasak a zenélésre még lakóépületek közelében is.)
Több járókelő gratulált és egy hölgy különösen megdícsérte játékomat, hogy milyen szépen, tisztán játszom.
Háromszor eredt el az eső, de végül elállt. Egyszer csak láttam a távolból közeledni egy rendőrt.
Megvártam míg odaért. Naívan bíztam az empátiájában, szerettem volna neki angolul elmondani, hogy csak pár órája vagyok a városban, s a weblapon feltüntetett téves információ miatt nem tudtam az engedélyt elintézni, de vagy nem tudott angolul, vagy úgy tett, mint aki nem tud.
Igazolványomat elvette és felszólított, hogy kövessem és majd a rendőrségen elmondhatom amit akarok.
Odaérve átadott egy másik kollégájának, hogy beszéljen velem. Az végig sem akart hallgatni, közölte velem szárazon, hogy két lehetőségem van, vagy azonnal készpénzben fizetek 70 eurot, vagy át kell hogy adjam a trombitámat.
Mondtam neki, hogy ezt nagyon rossz megoldásnak találom és kértem, vegye figyelembe, hogy nem beszélem a helyi nyelvet, aznap érkeztem a városba, az illetékes hivatal weblapján téves és nem egyértelmű információk állnak, majdnem egész délután esett az eső, s nincs is nálam 70 euro készpénz, engedjen szabadon távozni.
Mondta, hogy szó sem lehet róla, s elkezdte rángatni az utazótáskámat, felnyitva, hogy hol a trombitám.
(Nem akartam elővenni, mert anyámtól kaptam ajándékba 20 évvel ezelőtt és emlékek kötöttek hozzá, ezen kívül lényegesen többet ért mint 70 euro.)
Mondtam neki, hogy felhívom a saját mobiltelefonomról a Bécsben élő barátnőmet, akivel kapcsolatban álltam és meg volt beszélve, hogy nála töltöm az éjszakát.
Így is történt, 2011 07. 01. napon 18h 34-kor telefonáltam neki, s a barátnőm mondta, hogy 20 perc amíg odaér.
A rendőr úr kis idő múlva felszólított, hogy hívjam újból, mert ő nem ér rá ennyit várni, igyekezzünk.
Újból hívtam a barátnőmet, aki hamarosan megérkezett.
Bankkártyás fizetést nem fogadtak el, ki kellett mennie az automatához.
A 70 euro befizetése után udvariasabb hangra váltott, majd elbúcsúztunk. Később egy járókelő mesélte, hogy a közelmúltban a Schwedenplatzon zenészeket hallgatott, s amikor kiérkeztek a rendőrök a térre a zenészek védelmére kelt, végül bilincsben vitték el és a rendőrőrsön fizikálisan bántalmazták, a fején ütésnyomok látszottak.
Elérkezett a szombati nap, 2011 július 2. napja.
Kisétáltam a Karlsplatzra, feltűnt, hogy csak tangóharmonika szól ott szinte egész nap, mintha más zenésznek nem is lenne kedve ott játszani, ki tudja milyen okokból…
Ezután sétálni kezdtem a belvárosban, főleg a Karntner Strassen, gondoltam meghallgatom a helyi zenészeket, hogy legyen valami zenei élményben részem, de egyetlen zenés produkciót nem találtam, csak néma, mozdulatlan és beöltözött művészeket, amit nem értettem, hiszen az irodában azt mondták, hogy az összes fizetős, zenészeknek kiadott helyek már megteltek.
Átmentem a Mariahilfer Strasse-ra, ahol is a tájékoztató szerint azt írják a „Bereich zwischen Haus 2 und Kreuzung Getreidemarkt” területen lehet szabadon játszani. Egy ruhaüzlet bejáratánál megkérdeztem két személyt, hogy ez pontosan hol is van, elmagyarázták, de nagyon búsan és gondterhelten néztek rám, ami nem volt túl biztató.
Zenélés közben odajött hozzám egy fiatalember és megkérdezte, hogy mennyibe kerül egy trombita, amit kicsit furcsállottam… majd kis idő elteltével távoztam a helyről.
Kora este odaérkeztem a Praterhez, mivel a tájékoztató szerint ott is lehet szabadon zenélni a megadott helyeken.
10 perc után rémülten rohantak oda hozzám, hogy azonnal hagyjam abba a zenélést, mert itt nem lehet. Mutattam nekik a tájékoztató füzetecskét, miszerint itt lehet.
Igen, igen, látják az információt, de azt mondták, hogy sem a Prater – Rondeau, sem a Prater – Gabor-Steiner-Weg – Johann-Fürst-Platz-Bereich vor dem Riesenradon nem lehet már kb. 4 éve zenélni.
Mondtam nekik, hogy az irodában kaptam előző nap a tájékoztatást, s akkor miért tüntetik fel ezeket a helyeket is a 14 nyelvű információs füzetben? Nagyon elgondolkodtam azon, hogy ha már a Vidámparknál sem lehet zenélni, ahová családok, gyerekek mennek szórakozni, akkor hol?
Szeretném, hogy felülvizsgálják az iroda tevékenységét, vezetőségét, s helyesbítsék a téves és nem egyértelmű információkat, mert úgy érzem Bécs jó híre, kultúrális élete és látogatottsága szenved ezzel csorbát.
Köszönettel, szeretettel:
B. M., trombita előadóművész
Levelemet abban a reményben írom, hogy a jövőben színesebb lesz Bécs belvárosi utcai élete, illetve az odaérkező zenészeket megkímélhetem attól a helyzettől, amibe én kerültem.
Bécsben 3 napot szerettem volna tölteni (péntek, szombat, vasárnap), két éjszakára volt szállásom, de a második nap délutánján azt éreztem, hogy semmi értelme maradnom és kora esti órákban elhagytam a várost, ahová egyébként nyitott szívvel és lélekkel, boldogan érkeztem.
Diplomás zenésztanár vagyok, fél világot bejártam, nagyon sok zenei tapasztaltra tettem szert és fejlett technikával, tisztán játszom a hangszeremen.
Egy Bécsben élő ismerős felhívta a figyelmemet arra, még az utazásom előtt, hogy ott a belvárosban engedélyhez kötik a zenélést és megadta az illetékes hivatal webelérhetőségét, ami ez:
http://www.wien.gv.at/english/e-government/events/streetperformances.htm
Többször átolvastam, miszerint az derült ki belőle, hogy hónap elején érkezési sorrendben, korlátozott számban adnak ki havi engedélyt, s ha ez elfogy, akkor már csak napi engedélyeket adnak ki. Mivel nagyon szerettem volna 2011 Július hónapra engedélyt, ezért 2011 július első napjára, péntek reggel 07h-ra vásároltam előre buszjegyet, hogy időben oda tudjak érni az engedélyt elintézni, vittem a szükséges 6.54 eurot és a fényképeket magammal.
Délelőtt odaérkeztem, egy fiatal hölgyet találtam bent, belépve a Municipal Department 36 – Eventcenter, Dresdner Straße 75, 1220 Vienna, 4.-ik emelet, 420-as szoba ajtaján, s elmondtam kérésemet.
A hölgy közölte, hogy már egész hónapra beteltek a helyek, nem tud adni.
Ekkor belépett egy magas fiatalember és megerősítette ezt.
Mondtam neki, hogy a weblapon az állt, hogy hónap elején lehet kérni utcai zenéléshez engedélyt.
Erre ő elnézést kért, hogy sajnos ott rosszul áll ez az információ, menjek vissza 2011 július 21.-én, akkor lehet a következő hónapra, azaz 2011 augusztusára kérni.
A napi engedélyt fel sem ajánlotta, pedig látta, hogy utazótáskával vagyok és külföldi.
Viszont adott egy füzetecskét, amiben fel voltak tüntetve azok a helyek, ahol engedély nélkül lehet játszani.
A piros karikásak engedélykötelesek, a narancssárga karikás helyeken szabadon, díjmentesen lehet játszani, de meg van szabva egy idősáv, hogy mikor és mennyi ideig lehet.
Átmentem a Karlsplatzra és az arra sétálók nagy örömére zenéltem 60 percet, mivel csak ennyit szabad egy helyben.
Mivel esős és borult idő lett, kevés járókelőt észleltem, továbbhaladtam a belváros felé.
A Karntner Strasse-ban láttam, hogy nagyobb a járókelő forgalom.
Elfogott a vágy, hogy zenei repertoáromat, ami főleg dixieland, jazz számokból és sanzonokból állt előadjam az arra haladóknak. Hangtompítót használtam, mert olvastam a tájékoztatóban, hogy nem szabad túl hangosan zenélni.
(A szájharmonika, fuvola, hegedű és az akusztikus gitár egyébként azok a hangszerek, amelyek kifejezetten halkak és alkalmasak a zenélésre még lakóépületek közelében is.)
Több járókelő gratulált és egy hölgy különösen megdícsérte játékomat, hogy milyen szépen, tisztán játszom.
Háromszor eredt el az eső, de végül elállt. Egyszer csak láttam a távolból közeledni egy rendőrt.
Megvártam míg odaért. Naívan bíztam az empátiájában, szerettem volna neki angolul elmondani, hogy csak pár órája vagyok a városban, s a weblapon feltüntetett téves információ miatt nem tudtam az engedélyt elintézni, de vagy nem tudott angolul, vagy úgy tett, mint aki nem tud.
Igazolványomat elvette és felszólított, hogy kövessem és majd a rendőrségen elmondhatom amit akarok.
Odaérve átadott egy másik kollégájának, hogy beszéljen velem. Az végig sem akart hallgatni, közölte velem szárazon, hogy két lehetőségem van, vagy azonnal készpénzben fizetek 70 eurot, vagy át kell hogy adjam a trombitámat.
Mondtam neki, hogy ezt nagyon rossz megoldásnak találom és kértem, vegye figyelembe, hogy nem beszélem a helyi nyelvet, aznap érkeztem a városba, az illetékes hivatal weblapján téves és nem egyértelmű információk állnak, majdnem egész délután esett az eső, s nincs is nálam 70 euro készpénz, engedjen szabadon távozni.
Mondta, hogy szó sem lehet róla, s elkezdte rángatni az utazótáskámat, felnyitva, hogy hol a trombitám.
(Nem akartam elővenni, mert anyámtól kaptam ajándékba 20 évvel ezelőtt és emlékek kötöttek hozzá, ezen kívül lényegesen többet ért mint 70 euro.)
Mondtam neki, hogy felhívom a saját mobiltelefonomról a Bécsben élő barátnőmet, akivel kapcsolatban álltam és meg volt beszélve, hogy nála töltöm az éjszakát.
Így is történt, 2011 07. 01. napon 18h 34-kor telefonáltam neki, s a barátnőm mondta, hogy 20 perc amíg odaér.
A rendőr úr kis idő múlva felszólított, hogy hívjam újból, mert ő nem ér rá ennyit várni, igyekezzünk.
Újból hívtam a barátnőmet, aki hamarosan megérkezett.
Bankkártyás fizetést nem fogadtak el, ki kellett mennie az automatához.
A 70 euro befizetése után udvariasabb hangra váltott, majd elbúcsúztunk. Később egy járókelő mesélte, hogy a közelmúltban a Schwedenplatzon zenészeket hallgatott, s amikor kiérkeztek a rendőrök a térre a zenészek védelmére kelt, végül bilincsben vitték el és a rendőrőrsön fizikálisan bántalmazták, a fején ütésnyomok látszottak.
Elérkezett a szombati nap, 2011 július 2. napja.
Kisétáltam a Karlsplatzra, feltűnt, hogy csak tangóharmonika szól ott szinte egész nap, mintha más zenésznek nem is lenne kedve ott játszani, ki tudja milyen okokból…
Ezután sétálni kezdtem a belvárosban, főleg a Karntner Strassen, gondoltam meghallgatom a helyi zenészeket, hogy legyen valami zenei élményben részem, de egyetlen zenés produkciót nem találtam, csak néma, mozdulatlan és beöltözött művészeket, amit nem értettem, hiszen az irodában azt mondták, hogy az összes fizetős, zenészeknek kiadott helyek már megteltek.
Átmentem a Mariahilfer Strasse-ra, ahol is a tájékoztató szerint azt írják a „Bereich zwischen Haus 2 und Kreuzung Getreidemarkt” területen lehet szabadon játszani. Egy ruhaüzlet bejáratánál megkérdeztem két személyt, hogy ez pontosan hol is van, elmagyarázták, de nagyon búsan és gondterhelten néztek rám, ami nem volt túl biztató.
Zenélés közben odajött hozzám egy fiatalember és megkérdezte, hogy mennyibe kerül egy trombita, amit kicsit furcsállottam… majd kis idő elteltével távoztam a helyről.
Kora este odaérkeztem a Praterhez, mivel a tájékoztató szerint ott is lehet szabadon zenélni a megadott helyeken.
10 perc után rémülten rohantak oda hozzám, hogy azonnal hagyjam abba a zenélést, mert itt nem lehet. Mutattam nekik a tájékoztató füzetecskét, miszerint itt lehet.
Igen, igen, látják az információt, de azt mondták, hogy sem a Prater – Rondeau, sem a Prater – Gabor-Steiner-Weg – Johann-Fürst-Platz-Bereich vor dem Riesenradon nem lehet már kb. 4 éve zenélni.
Mondtam nekik, hogy az irodában kaptam előző nap a tájékoztatást, s akkor miért tüntetik fel ezeket a helyeket is a 14 nyelvű információs füzetben? Nagyon elgondolkodtam azon, hogy ha már a Vidámparknál sem lehet zenélni, ahová családok, gyerekek mennek szórakozni, akkor hol?
Szeretném, hogy felülvizsgálják az iroda tevékenységét, vezetőségét, s helyesbítsék a téves és nem egyértelmű információkat, mert úgy érzem Bécs jó híre, kultúrális élete és látogatottsága szenved ezzel csorbát.
Köszönettel, szeretettel:
B. M., trombita előadóművész
2011. március 18., péntek
Alkotmánymese
Sławomir Mrożek írta a lengyel alkotmányról, hogy olvashatatlan az átlagember számára, mert nincs benne legalább az, hogy kurva, de még képi illusztráció se. A magyar alkotmányos kérdőív és a tervezet viszont már mintha megfogadott volna az író tanácsaiból valamit. Ha trágárság vagy rajz valszeg nem is kerül belé, de olyan egzakt hétköznapi fogalmak körül, mint otthon, rend, család, béke, munka, a hon-/a környezet/a "jövő generációk" és egyebek védelme, magántulajdon, sajtószabadság, sztrájk, egészség, minden bizonnyal józan logikával biztos rendet fog vágni ama parasztember nyugalmával, amellyel a jó magyar búzát kaszálja. Megszűnik a retrográd liberális demokratikus jogrend bigott értelmezési nüanszoskodása, hogy végre a dolgok a természet- és istenadta-teremtette helyükre kerüljenek vissza. Reméljük, óriási tüzijáték keretében statisztálhatunk az alkotmányjog köznyelvi restaurációjának felemelő pillanatában, ami bevezeti majd a Pax Hungarica feudális organikus rendi korszakát.
Sokan írtak már az alkotmányos kérdőívről és a megjelent tervezetről. A túl sok magas labda miatt a legtöbb ellenzéki elemző vagy en bloc elvetette mindkettőt, vagy csak a számára leghajmeresztőbb részleteket vette górcső alá. Szeretnék egy talán sorozatkezdő poszt erejéig szakítani ezzel a gyakorlattal, és inkább az abszurd posztrealizmus eszközeivel ötleteket adni az alkotmányatyáknak és -anyáknak, hogy milyen irányban haladjanak a hegesztésben. Persze ugyanakkor a kedvcsinálás, a népszórakoztatás, a majdani alkotmány jogalkalmazási formáinak kreatív bemutatása sem utolsó szempont. Jöjjön tehát a mese. Jó szórakozást!
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének egy szép napos délelőttjén teherautó járt be a lerobbant bérház udvarába, ahol Gipsz Jakab lakott. A postás lélekszakadva hozott fel neki a harmadikra egy átvételi elismervényt, ami Magyarország Kormányától jött. Az Alkotmány értelmében, a honvédelemből minden államjobbágynak ki kell vennie aktívan a részét - állt expressis verbis benne -, s ezért Gipsz köteles helyet biztosítani egy mozsárágyúnak, amit a küldeménnyel együtt le is szállítottak. Utóiratban még felhívták rá a figyelmét, hogy egyesek szerint az ágyú rövid u-val írandó és ejtendő, míg mások szerint hosszúval, és az Anyanyelvi Törvény értelmében mindig az a szabályos, amelyik verzióban hivatalos nyilatkozat tétetik.
Ott állt az ágyú az udvaron a szomszédok irigy tekintetének össztüzében. Egyikük, látható szakértelemmel mustrálgatta:
- Ez egy 30 és feles mozsár! Első világháborús relikvia!
- Nem kell magának? - kérdezte Gipsz - Jól mutatna a tévéjén, teregetni is tudna a csövére.
- Nem lehet. Az aknavetőnek is alig jutott hely a nappaliban, ami múlt héten érkezett. Ráadásul a miénkhez kezelőszemélyzet is jött. Az a rengeteg kosz és lárma amit csinálnak. Ehhez nem jött senki?
- Nem. Kellett volna? - álmélkodott el Jakab.
- Hát ebből még baja lehet magának! - mondta a szomszéd kaján fenyegetéssel hangjában. - Semmi egyenruhás, csak a fegyver? Ezt a mázlit!
- Mázlit?!
- Általában rendőröket, vármegyei pandúrokat osztanak be. Háztartásonként legalább egyet. Főleg oda, ahol már szerepel valaki egy államjobbágyi szégyenlistán. Nem nagy kunszt a nyilvántartásukba kerülni: elég egy elhajított tökmag, kukázás, padon alvás, feleselés egy hivatalos személlyel, legyen az akár egy egyszerű portás, egy hangosabb utcai szóváltás, vagy egy rosszul megfogalmazott blogbejegyzés - s megy a feljelentés.
Végignézett Gipszen.
- Amilyen cigányos-borostás a képe, azon csodálkozom, hogy nem egy polgárőrt - akarom mondani - jobbágyőrt kapott. Na azok aztán csinálják rumlit. Isznak és fenyegetőznek, felverik az embert álmából és zseblámpával világítanak éjjel a pofájába, de akár wc-zés közben is. Magának gyereke sincs! Nem is értem, hogy lehetett ekkora mázlista egy magányos ágyúval.
A szomszéd hirtelen gyors lépésekkel távozott. Nyilván azért, hogy értesítse a hatóságokat. Közérdekű bejelentésért étkezési utalvány járt - sok kisnyugdíjas örömére.
Kisvártatva megérkezett a közös képviselő.
- Ezt az izét azonnal távolítsa el innen! - rontott neki Jakabnak. - Mit képzel? Az Alkotmány védi a rendet és az otthont! - lobogtatta meg a minden címre kiküldött könyvecske zsírpecsétes példányát. Idegességében a hátsó borítónál nyitotta fel. Gipsz Jakabra Szili Katalin piros rúzsos és azzal színben harmonizáló súlytásos kosztümös fotója mosolygott az Alkotmányt támogató civilek elöljárójaként.
- Most mit csináljak? Hova rakjam? - kérdezett vissza. - Nem is értem, minek küldték és miért nem múzeumba vagy laktanyába.
- Nem olvas maga újságot? Nincs elég hely sehol. Kevés a laktanya, mert kell a hely raboknak - rikoltozta a házbizalmi. - De ez itt nem maradhat! Intézkedjen, vagy feljelentem a kedves lakót!
Szegény Gipsz mi egyebet tehetett, leveleket kezdett körmölni a kormánynak, a kerületi főszolgabírónak, az illetékes főispáni hivatalnak, csendbiztosnak, államjobbágyi jogok hivatalának, és biztos-ami-biztos alapon minden pártnak is, mert Gipsz Jakab korában már csak azoknak volt sajtójuk, s azon keresztül némi befolyásuk.
A kormánytól másnap gépi automata fogalmazta válasz jött, amely lényegében megismételte a honvédelmi alkotmányos kötelezettséget. Emellett külön kihangsúlyozta, hogy a kiszállított hadigépezet és elszállásolt emberanyag nem az államjobbágy tulajdona, azzal ő szabadon nem rendelkezhet, át nem ruházhatja, kölcsön se adhatja, házimunkára használni pedig szigorúan tiltott, kivéve ha erre engedélye van, amit eséllyel kérvényezhet nagycsaládos, továbbá rokkant, siket, vak, meg politikus-rokon. Gipsz Jakab egyik sem volt, gondjával ettől nem lett beljebb.
Szerencsére következő nap két levél is érkezett: egy a Jobbiktól, egy másik az MSZP-től.
A Jobbik gratulált a szerzeményhez. Istenfélelemre és hazafiasságra való tekintettel azt ajánlotta Jakabnak, hogy az ágyút azonnal szállítsa le a Betyárseregnek, melynek - a haza védelmében - rengeteg kritikus gócban lenne hasznára. Cserébe felajánlanának egy kombájnt, két kutyakorbácsot, három ostort, meg egy malacperzselőt - azaz a Betyársereg teljes arzenálját. A levél kitért arra, hogy a kombájn különösen hasznavehetetlennek bizonyult a cigánybűnözés elleni harcban: a cigánysorok szűk, latyakos utcáira alig fér be, s a tárcsa - fenyegető forgása ellenére - hamar elakad.
Jakab hümmögve bontotta fel a szocialisták levelét. Benne a Magyar Tarka Charta, a Modern Szociáldemokrata és Liberális Unió és a Civilek az Európai Értékek Mentén Stabilizálódó Korszerű Szabad Magyarországért Mozgalom közös nyilatkozatban tettek hitet Gyurcsány Ferenc vezéri képességei mellett. Mint írták, a kormány a ludas azért a felelőtlen lépésért, ami Gipsz Jakabbal történt. Ez tűrhetetlen! De bíznak Gipsz Jakab felelős állampolgári viselkedésében, hogy belátja, nem lehet ennek a fegyvernek máshol jobb helye, mint magánál Gyurcsány Ferencnél. Egyébként is, előzetes parlamenti megállapodás szerint minden valaha közjogi és zászlósúri méltóságot betöltő személynek korszerű fegyverrendszer járna. Gyurcsány Ferenc képességei, karizmája - így a levél - legalább egy NATO-radar és rakétarendszer felügyeletére jogosítanák fel. Belátható, hogy egy avítt mozsárágyú már önmagában is kompromisszum. Ezért kérik a tisztelt polgárt (az ellenzék papíron továbbra sem használta a feudális terminusokat, de a stallumokkal járó előjogoktól nem ódzkodott), hogy haladéktalanul nyilatkozzon az eszköz eljuttatásáról, mert már kész a hely a Miniszterelnök Úr kertjében a tulipánágy és a fűthető kocsibeálló közötti részen. Higgye el - próbálta Gipsz Jakabot lekenyerezni a levélíró - sokkal jobb helye lenne ott ennek a csodálatos eszköznek, közös kincsünk, a magyar demokrácia védelmében.
Jakab mikor letette a levelet, vágyat érzett magában, hogy becélozhassa a Gyurcsány-villát, de sajnos muníciót nem kapott az ágyúhoz.
- Különben is - mondta aztán szomszéd, akinek megmutatta a leveleket - olyan pletykák keringenek, hogy fű alatt pár Sztálin-orgonát szereztek be az elvtársak. Ha ezzel lövöldözni kezdene, akkor nem késne a szocik válaszcsapása. Bölcs ember a Miniszterlenök Úr: a Nemzeti Együttműködés Rendszerét a legstabilabb alapra - a kölcsönös fenyegetésre alapozta.
Az LMP sokáig nem válaszolt Jakab levelére. Aztán mégis jött egy üzenet tőlük is. Kiderült, nem volt értelmezhető számukra, mi a problémája. Aztán egyszer az irodájukban tévedt egy vidéki, aki érteni vélte a mozsár és tarack szavakat. Megvilágosodott előttük, hogy a mozsár egy konyhaeszköz, a tarack meg valami gyomnövény. Mivel környezetszennyezőnek egyik sem minősül, ezért sok sikert kívántak Jakabnak a mozsár használatához ill. a növényi komposztáláshoz.
Telt-múlt az idő, és még mindig egy órmotlan ágyúcső vigyorgott fel a gangra. Így is maradt volna minden, amíg 500 fizetett bértapsoló alá nem csökken a rendszer legitimitása, ha valamelyik minisztériumban egy fegyvermániás tisztviselő nem értesül az esetről. Gipsz Jakab ellen körözést adtak ki állami vagyon hűtlen kezelése alapos gyanújával, majd letartóztatása után egy tréler ismeretlen helyre vitte a mozsarat.
Beszélik, hogy Gipsz Jakab a börtönben megőrült: azt képzelte, hogy a magyarok nem is emberek, hanem fegyverek. A miniszterelnök egy mozsárágyú, amivel szétlövi a parlamentet; az orvosok puskák, akik altatóinjekciókat lőnek ki magukból, a jogászok gázsprék, amelyek elkábítják az áldozataikat, az átlagemberek meg rossz gázpisztolyok. Csak ő, Gipsz Jakab, ő egyedül hús-vér ember, aki idegenül jár-kel ebben a fenyegető országban. Semmi nem vonatkozik rá, legkevésbé az alkotmány, minden paragrafus szerint szabálytalan a léte, és arra megy ki a játék, hogy őt megrendszabályozzák, megzsarolják, fenyegessék, kizsigereljék, kicsinálják.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)