 |
| kep forrása |
Raymond lakása a nyugati part legszélén volt, ahol a tűzoltóknak súlyos táskák lógtak a szemük alatt, mert éjjelente négyszer-ötször vonultak ki szirénázva barna téglás házakhoz, amelyekben hullafáradt Puerto Ricó-iak éltek, szobánként egy egész család, érdemben azonban soha senkinek nem jutott ideje hozzányúlni a problémához. A városnak ez a keskeny része volt annyira álságos, hogy még azt sem ismerte be: ez itt egy nyomornegyed. Pontosabban a hatalmas metropolisz öt kerületében akadt egy csík, egy parányi rész, ami nem volt nyomornegyed, s csak ezt a sávot fényképezték, aztán ezeket a képeket küldték szét, mígnem az egész világ és az a kevéske ember, aki ott élt, azt hitte, ez maga New York, és nem tudtak a maradék hatszáz négyzetmérföldnyi hús- és téglatömegről, de nem is érdekelte őket. Itt volt található West Side érett nyomora, ahol a város olyan szintre züllött, hogy tizenhárom utcát végül le kellett dózerolni, nehogy a patkányok elvigyék a csecsemőket. New York, New York, te csodás!
A sziget nyugati része hemzsegett a díszes homlokzatoktól, maga volt a megtestesült lehetőség, akár egy mesebeli herceg, akinek titokban szifilisze van. A Central Park West csupán egy fényűző díszlet volt, amelynek egy fenséges parkra néző valóját csak nagyritkán leplezték le a testüket áruló, cseverésző köcsögök, no meg a mellékutcákban sebtében kialakított menhelyek mind szaporodó, érzelmileg visszamaradott népessége. A Columbus és Amsterdam sugárutakat a részegek uralták, itt történtek a gyilkosságok a hajnal legsötétebb óráiban, és elképesztő mennyiségű kocsma és vasáruüzlet kapott helyet. A két sugárutat barna téglás házak sora kötötte össze, melyeknek utcafrontjait reggelente, este és vasárnap egész nap Puerto Rico-iak rikító fürtjei és bokrétái díszítették, az Amsterdam mögött pedig a Broadway húzódott, ez a harsány divatutca, a város jó húsban lévő, disznószemű része, mely felhólyagosodott a sok neontól és izzólámpától, gennyes fénypattanások fakadtak rajta szuggesztív vérbajszínben, és egymás után sorjáztak a kivilágított, szeméttel teli utcák, mocsoktól fuldokló utcák, amelyek örökké ilyenek maradnak, mert ha ezer kéz megtisztította, egymillió kéz mocskolta újra be. Mindenfelé groteszk képű gyalogosok járkáltak, olyanok, akik a rossz torkot ragadták meg a sötétben, amikor valaki azt kiáltotta, "Segítség!", s most az utcákat rótták, kétségbeesetten keresve a sajátjukat. A Broadwayn mintha kizárólag ételt árultak volna. Utána következett a West End sugárút, egy rossz helyre került utca, mely megkeseredett a saját emlékeitől, elveszett és megzavarodott volt, de szedett-vedett téglafüggönye csüggesztően finom lelket takart. Itt volt az alsó-középosztály pokoltornáca, ahol Isten, az Atya napfény formájában sosem mutatta meg az arcát. Raymond emögött lakott, a Riverside Drive-on, nagy, pompás apartmanokkal teli utcán, amelyek lassan káposztaszagú, bútorozott szobákká savanyodtak, szemben a folyóval és a túloldali New Jersey elképesztő nyomorával. A sugárutak és az utcák így együtt pusztulásukkal bizonyították, hogy a város fénykora rég lejárt, már ha egyáltalán volt, s a magas épületek egymásutánja csupán a Bombát hívogató megannyi kinyújtott ujj.
(Condon Richard: A mandzsuriai jelölt)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése