2009. szeptember 6., vasárnap

Melegfelvonulás 2009, Budapest, első rész

Budapest, Budapest Pride, gay, Gyurcsány Ferenc, lesbian, Meleg Méltóság Menete, fotók. pictures, melegfelvonulás
rendőrfaszvédő
Budapest, Budapest Pride, gay, Gyurcsány Ferenc, lesbian, Meleg Méltóság Menete, fotók. pictures, melegfelvonulás
Gyurcsány a sztár
Elmentünk, el hát.

A tavalyi buzi melegfelvonuláson történt sajnálatos események a csőcselék lincshangulatú örjöngése erősen elgondolkodtatott. Megy szegény buzi a barátaival az Andrássyn, egy tarka esernyő kétes védelmében, erre puff, nem elég baj neki a buzisága, még egy féltéglát is kap a fejébe egy távolról bátor forradalmártól. Ettől menten kigyógyul a rohadt deviáns anyaszomorító a nemzetrontó buziságából, vesszen Trianon. Az isteni kiválasztottságukat heteróságukat kődobálással nyomatékosító önjelölt magyarságszínejava nem mellesleg nyomi demokráciánk olyan, amúgy is módfelett hervadozó vívmányát rágcsálgatta, mint a gyülekezési szabadság. Mink a Rudolf Hess emlékmenetelés betiltását is módfelett sajnálatosnak tartjuk, csak hogy tudjátok.

Szal álltunk a Hősök terén, kábé háromszázan, a kínai nagy fal hazai kordonváltozatát csodálva. Mindenfelé magas, délceg rendőrök, akkora herevédőkkel, h az irigység menten meglátogatott. A megjelentek felét adó sajtósok jobb hiján egymást fotózgatták.

Budapest, Budapest Pride, gay, Gyurcsány Ferenc, lesbian, Meleg Méltóság Menete, fotók. pictures, melegfelvonulás
travi-jobber konverszáció
Közjáték:
Néhány Kossuth térről ideszakadt kisnyugdíjas nyanya egy ideig erősen buzizott és zsidózott a kameráknak, de aztán melléjük telepedett egy civilruhás travi, egy kis csevelyre vagy mi, amitől nénikékbe fagyott a hatecore. A Sodi nevű közismert szélsőblogger is megjelent tettrekészen, állvánnyal, kamerával. Aki látta egyszer az életben mán ezt a Sodigyereket, az mindent, azonnal megért. Ennek a férfiúnak nőstényállat sohasem fogja szűzeségét elrabolni.

Celebspotting:
A Szépművészeti környékéről közénk ereszkedett a Nemzet Ripacsa, az Öszödi Rétor, kipicsázott miniszterelnök, és tíz hosszú percig pózolt hasonlóan nagyorrú nejével a sajtónak. No, itt kezdtük cikinek érezni részvételünket, Gyurcsány cikivé tette és teljesen lejáratta a Prájdot. Megjegyezzük, hogy Vesszengyurcsány a médiahekk alkalmára szőkére festette őszülő haját, ami előnyösen ellensúlyozza szaglószervének királyi jellegét. Néhány befurakodott fineszes nyugdíjas kilátásba helyezte, h Gyurcsány, most aztán jól seggbe leszel baszva, de a döglégyként örvénylő sajtósok hordája miatt nem tudtak közel férkőzni a vágy titokzatos tárgyához . Mink itt mán nagyon sajnáltuk, h eljöttünk szolidarizálni a melegekkel, mert Gyurcsány.

Budapest, Budapest Pride, gay, Gyurcsány Ferenc, lesbian, Meleg Méltóság Menete, fotók. pictures, melegfelvonulás
Dobrev és Gyurcsány
Később egy csapat svéd nyugdíjas mama tette tiszteletét. Azt hitték, h a kordonok a svéd-magyar focimeccsre vezetnek, de a rendezők eltanácsolták őket.

Gyütt T2 cimbi is, megjelent becses nejével, de a kordonnal egybeépített rendőrsereget látva inába szállt a bátorsága. El.

Bementünk, hogy aztán nemsokára kidobjanak a rendezők.
Táskába benéz, műanyag palackba bekészített fröccsbe előírássszerűen belekóstol, jó hosszasan, a rendezők felszólításáre (oké, köszi, elég lesz), majd figyelőállásba merevedtünk egy decens műanyag elefánt mellett, mely pálmaágat viselt a seggében.

Bela gyütt, gyüddögélt befelé a szemmel láthatóan izgatott bengedők sorfala között. Szatyorral, két dobozos sörrel, megértően, jóakaratúan, nyájasan biccentgetve a rendezőknek, kik "tilos alkoholt bevinni" kiáltásokkal sikertelenül próbálták megállítani. Végül egy erős testalkatú biztonsági nyomatékosította, hogy vagy letesszük a sört a kapunál, vagy elhagyjuk a bulit. (felháborodás részünkről, eztabulit, etc.) Igyuk meg meg kint, szeretettel visszavárnak, de tényleg.

Budapest, Budapest Pride, gay, Gyurcsány Ferenc, lesbian, Meleg Méltóság Menete, fotók. pictures, melegfelvonulás
Bauer a túlélésért
Ittunk a kapu előtt, szívünkben keserűség. Basszátok meg, várhatjátok, amíg mi még szolidarizálni fogunk veletek, köcsögök. Ez nekem is újszerű volt: alkoholmentes a rendezvény. Ekkor kezdtem erősen sajnálni, h a Bibliát elmulasztottam az eseményre magammal hozni, de ezt a hiányosságot nemsoká pótolta egy jóakaratú ismeretlen. Páncélos rendőr érkezett és aszongya, hogy menjünk be a rendezvényre, vagy hagyjuk el a helyszínt, mert ez itten nem jó. Megértően bólogattunk, lélekben felkészültünk a konfrontációra és ittunk tovább. Rendőr el, ekkor meg beúszott a már említett Bibliaellátó, pontosaban az Újszövetséges. Ez egy ilyen nap. Köszönöm, jó lesz még valamire.

Utolsóként, kapuzárás előt, újra a beengedők között, kóstolja meg a műanyagflakonját, glugluglu. Nem látszik ásványíznek. Tilos alkoholt bevinni. De ez ásványvíz. De ez sárga színű. Sárga ásványvíz. Megszagolhatom? Persze. Köszönöm, bemehetnek. (folytatjuk, sőt képek is lesznek)


frissítés: második rész: itt az összes kép

frissítés: Meleg Méltóság Menete 2010.07.10

7 megjegyzés:

Lesley írta...

képek nélkül a beszámoló olyan, mint a Dallas Bobby nélkül
:)

irigykedj írta...

http://www.indavideo.hu/video/365_nap_trening

Névtelen írta...

wiwillbibek

Monnyonle! írta...

És tudja meg, hogy aki a lelkek vezetését vállalta magára, az készüljön is a számadásra.

(Szent Benedek regulája)

Névtelen írta...

http://bigyoshop.hu/?q=products/show/sor-sorhas1
Minket igenis felháborít az a diszkrimináció, amikor a saját sörünket nem vihetjük be fesztiválokra, koncertre, focimeccsre, vagy bárhova, ahol szívesen hörpintenénk egy kis frissítő söröcskét, vagy fröccsöt, vagy bármit, ami a mienk, és már a bejáratnál meg akarnak szabadítani tőle (Haha, tudjuk, hogy a méregdrága sör eladás hatalmas üzlet), nos itt a hi-tech ellenszer!

Kb 5 korsónyi (2,4 Liter) manna kapacitású, és egy csövön keresztül ihatsz suttyomban, briliáns nem? Bár kicsit kövérnek fogsz benne tűnni, de kit érdekel, szokjad az állapotot, egyszer még lehet sörhasad!Opcionálisan rendelhető sörhűtő, kimondottan a sör sörhas termékhez
a megrendelésnél a megjegyzés rovatba jelezd, ha kéred:-)
Az italozással kapcsolatos találmányok közül abszolút viszi a pálmát nálunk, egyszerűen csúcsszuper! És ha esetleg mégis egy morcos kidobó kérdőre von, az alábbi válaszokat ajánljuk arra a kérdésre, hogy „ájjoncsakmeg, miazottan a hasán kiccsávó?”:

* Ez egy orvostechnikai eszköz. Látni akarja, hogy a cső hova vezet?
* Allah Akbaaaar, és húzdd meg a csövet
* A katéterem elromlott
* Kérsz egy korsót?
Jellemzők:
Kérünk arra, hogy csak mértékkel igyál!
Neoprene ből készült, bőr tapintása van ha hozzáérsz
.M.

Na, mit találtam az orromban? írta...

Levetkőzik a Playboynak Gyurcsány Ferenc

Újszerű lépéssel fogja népszerűsíteni a kormányfő a reformokat. A neves férfimagazin eddig kizárólag meztelen nők képeit közölte, de most kivételt tesznek. A fotók célja bemutatni: Ferenc is csak ember.

Névtelen írta...

Armee der Liebenden oder Revolte der Perversen