TV helyett, könyvajánló: Crichton: Idővonal

Michael Crichton: Idővonal
(itt ingyér' elolvasható)


Ha időutazás csupán egy 600 év eltéréssel létező párhuzamos univerzumba/dimenzióba teleportálják a Johnston professzort, akkor hogyan bukkan fel a segélykérő levele és a szemüvege a mi univerzumunkban/dimenziónkban? A középkori öltözködésről: a nadrágot a zekéhez hurkolták. Lehet, hogy a zsidók cicitjei/szemléltetőrojtjai a tálit kátán is hasonló praktikus megfontolásból születtek? Valamint miért nem küldenek valakit a prof megérkezésének időpontjához, hogy azonnal visszahozzák a kalandvágyó tanerőt? Esetleg az elindulásának időpontjához, hogy megsporoljunk egy egész regényni izgalmat? Miért nem vihetnek modern fegyvereket, ha az időparadoxon nem létezik, vagyis nem tudjuk megváltoztatni a történelmet? No és a sírokban talált nemesek csontvázai miért olyan aprókák? Egyáltalán: a XIV. században tapsoltak? "A római színházban az előadás mindig a „Valete et plaudite!” (Ég veletek és tapsoljatok!) mondattal zárult. Ilyenkor a fizetett közönség a hüvelyk- és középső ujjának pattogtatásával, valamint tógájának lebegtetésével jelezte tetszését. Később Aurelianus császár alatt szalagok és kendők lobogtatása jött divatba. A szónoklatok megtapsolása először a templomokban terjedt el a 4-5. században, különösen Spanyolországban, addig őseink csak ritmusütésre és az állatok elriasztására használták két tenyerüket. A tapsolás eredetét a történészek mégis az 1473-as kolera- és pestisjárvány idejére datálják, amikor a betegek ezzel jelezték jártukban-keltükben, hogy fertőzöttek, amit Chaucer is megemlít a Canterbury mesékben." (Vasárnapi Hírek)

– Az időutazásra céloz? – kérdezte Marek.
– Nem, nem az időutazásra – felelte Gordon. – Az időutazás lehetetlen, ezt mindenki tudja. Az időutazás ötlete már eleve képtelenség, mivel az idő nem áramlik. Az csak az idegrendszerünk működéséből következik, hogy mi az időt úgy érzékeljük, mint ami múlik. Amolyan érzékcsalódás, hogy nekünk úgy tűnik, mintha haladna, holott mi haladunk. Az idő állandó, egyszerűen csak van. Következésképpen a múlt és a jövő nem különböző helyszínek, mint mondjuk New York és Párizs. Mivel pedig a múlt nem helyszín, nem lehet odautazni.
Mindannyian döbbenten és némán figyeltek.
– Ezt fontos tisztázni – mondta Gordon. – Az ITC technológiának semmi köze az időutazáshoz, legalábbis direkt módon semmi. Mi egyfajta térutazást fejlesztettünk ki. Pontosabban szólva kvantumtechnológiával manipulálunk egy ortogonális multiverzum koordinátaváltozást. Értetlenül bámultak rá.
– Ez azt jelenti – mondta Gordon –, hogy egy másik helyre utazunk a multiverzumban.
– Mi az a multiverzum? – kérdezte Kate.
– A multiverzum a kvantummechanika által definiált világ. Azt jelenti, hogy...
– Kvantummechanika? – szólt közbe Chris. – Mi az a kvantummechanika?
(...)
Aztán 1957-ben egy Hugh Everett nevű fizikus merészen újszerű magyarázattal szolgált. Everett azt állította, hogy a mi univerzumunk – a számunkra látható világegyetem, a sziklák, fák, emberek és űrbéli galaxisok univerzuma – csupán egy a végtelen számú, egymás mellett létező univerzumok sorában.
Ezek az univerzumok mind rendre kettéhasadnak, tehát volt egy univerzum, melyben Hitler elvesztette a háborút, és egy olyan, melyben megnyerte; egy olyan univerzum, melyben Kennedy meghalt, és egy olyan, amelyikben életben maradt. Meg egy olyan világ is, melyben maguk reggel megmosták a fogukat, és egy olyan is, amelyikben nem. És így tovább és így tovább. Végtelen számú világ van.
Everett ezt a kvantummechanika “sok világ” értelmezésének nevezte. Ez a magyarázat összeegyeztethető a kvantumegyenletekkel, de a fizikusok mégsem tudták elfogadni. Nem tetszett nekik az elgondolás, hogy ezek a világok mind állandóan kettéhasadnak. Nem találták hihetőnek, hogy a valóság ilyen alakot ölt.
– A fizikusok zöme még mindig nem hajlandó ezt elfogadni – mondta Gordon –, holott még senki nem bizonyította be, hogy téves.
Maga Everett nem törődött kollégái ellenvetéseivel. Kitartott amellett, hogy ha tetszik, ha nem, az elmélet helytálló. Aki nem hisz az elméletében, az ugyanolyan maradi és vaskalapos, mint azok a tudósok, akik nem hittek Kopernikusz naprendszer-elméletében csak azért, mert az akkor ugyancsak hihetetlennek látszott.
– Everett állította, hogy a sok világ koncepció ténylegesen igaz, valóban számtalan univerzum létezik, mégpedig a miénkkel egyidejűleg, egymás mellett. Ezen univerzumok együttesét aztán idővel elkezdték “multiverzum” néven emlegetni.
.................................................................................
– És mi van az időparadoxonnal?
– Az időparadoxonnal?
– Igen, igen – szólt közbe Stern. – Tudod, amikor az ember mondjuk visszamegy a múltba, megöli a saját nagyapját, tehát ő már meg sem születhetett, következésképpen nem mehetett vissza a múltba, hogy megölje a saját nagyapját...
– Aha, értem. – Gomez ingerülten csóválta a fejét. – Az időparadoxon nem létezik.
– De igenis létezik.
..................................................................................
Marekot soha nem tévesztette meg a múzeumban látható páncélzatok kis mérete. Tudta, hogy múzeumba csak olyan páncélok kerülhettek, melyeket ünnepségeken viseltek, parádés középkori felvonulásokon használtak, de csatában, viadalon soha. Mindig is gyanította, bár bebizonyítani nem tudta, hogy a fennmaradt, gazdagon díszített, vésett és cizellált páncélokat csak bemutatókra szánták, és háromnegyedes méretben készültek, hogy jobban érvényesüljön rajtuk a készítő mesterségbeli tudása, a minták finomsága.
....................................................................................
Lehet, hogy az itt leírtakat szórakoztatónak tekintik, de biztosan nem veszik komolyan. Ez a könyv regény. Az időutazás szigorúan a fantázia birodalmába tartozik.
A középkor világának ábrázolása viszont szilárdabb alapokon nyugszik, és ezúton mondok köszönetet minden tudósnak, akinek a műveiből az ismeretanyagot merítettem. Az esetleges tévedésekért csakis engem terhel a felelősség.

ha esetleg mégis mozgóképet nézne, itt megteheti