Programajánló: Baglyas Erika: Bunker

"lássa Harangozó elvtárs"

‎"Évtizedeken keresztül a legszorosabb munkakapcsolatban volt Aczél Györggyel, akinek heti rendszerességgel foglalta össze az értelmiségről érkező besúgói jelentéseket. Az 1960-as évek második felétől szinte minden jelentősebb belügyi iraton látható 'lássa Harangozó e[lv]t[árs]'." 

Részlet Harangozó Szilveszter életrajzból in. Tabajdi Gábor, Ungváry Krisztián: Elhallgatott múlt / A pártállam és a belügy, A politikai rendőrség működése Magyarországon 1956-1990, Corvina - 1956-os Intézet, 228. o

(Baglyas Erika blogja)

Baglyas Erika: A nő testén lovagol
Fiús lányoknak is jár virág (2003)
(tűsarok)

megnyitó: 2012. április 13. 20:00
megnyitja: Ungváry Krisztián történész

Dovin Galéria
Galamb utca 6., Budapest, Hungary, 1052

____

Lát téged, tud rólad. Ki? A Hatalom. A megfigyelés biztos tudatában sétálsz, várakozol, élsz, talán keresed a ki- és bejáratot, mígnem rájössz: te vagy a megfigyelt és a megfigyelő is. Kollaborálsz. Te és a Hatalom egy dologban közösek vagytok: Ő elrejtettsége következtében hallgat, te jelenvaló léted ellenére, és a hatalommal való együttműködésed miatt. Mindketten hallgattok, „a harag és a kimagyarázás játékából” áll össze életed. Téged installáltak, a hallgatásod került kiállításra. A csend, az elfojtással „szomszédos élet”. 


Baglyas Erika installációja egy emlékezeti „esemény”; bent a térben éppúgy zajlanak a folyamatok, mint bennünk. A kezdeti csend után ugyanis pillanatok alatt alakul át intenzív térré a bunker és „környéke”. Először a kamerák és a megfigyeltség következtében még fegyelmezzük magunkat. Elfogadjuk a státuszt, amelyet a Hatalom (a kamera) kijelöl számunkra, belemegyünk a játékba. Ennek felismerésével azonban zsúfolttá lesz minden. El nem mondható szavakkal és el nem követhető tettekkel, hiánnyal telik meg a kiállítótér. 


Baglyast reakciónk, a Másik érdekli. Jelen installációja zárt világa ellenére is a kíváncsiság, a megismerni akarás nyelvét teremti meg. A kíváncsiság nem funkcionális; itt úgy kérdez valaki, ahogyan mi is kérdeznénk: meddig hallgatunk? – kérdezik a kamerák is. Meddig nézzük magunkat, mások – a Hatalom és a technika – által láttatva? Belátjuk-e, hogy a múlt jelenbeli folytonossága a szavakat, a hallgatás megtörését kívánja? Meddig akarunk úgy emlékezni, ahogyan a Hatalom emlékezik? Készek vagyunk-e eseménnyé, beszéddé tenni a kiszolgáltatottságunkat, a nem-emlékezésünket, megfigyelt és megfigyelő pozíciónkat? Képesek vagyunk-e a történeti múlt által a jelen feldolgozására?

Baglyas Erika: A nő testén lovagol
Képzeleted megtévesztett engem
(tűsarok)

Baglyas installációja nem csak a közös közelmúltunk, a Kádár-rendszer, Harangozó Szilveszter és az állambiztonság tevékenységének installációba foglalt értelmezése, hanem egyben lelki nyomok sokasága is. Saját, nem látható, mégis tapintható sérelmeinktől juthatunk el az emlékezésre való képtelenség társadalmi rítusaival való szakításig. Szemben a politikailag motivált percnyi múlt-feldolgozások leegyszerűsítéseivel Baglyas Erika nem bűntudatra késztet, nem dramatizálja az elfojtás évtizedes kényelmi helyzetét, hanem a megfigyelők és a megfigyeltek politikai közösségét hozza létre. Egyek voltunk ugyanis a megfigyelésben és a megfigyeltségben. A jelen folytatására egyetlen esélyünk ezen egyszemélyes „szövetségek” felismerése lehet. Szakítás a kamera-emlékezettel és a hallgatással, hogy a nyelv és a párbeszéd általi múlt- és jelenteremtés „intézményesítése” vegye kezdetét. Hiszen közelmúltunk nem énidegen, hanem a besúgott, a besúgó, „a segítők, […] és a közönyös kívülállók, a be nem avatkozó »harmadikok«” emlékezetéből és elbeszéléséből áll össze – akárcsak a jelen. 


Ezt lássa inkább Harangozó elvtárs.




Böcskei Balázs politológus

(facebook event)

A szavak kényszerítenek –
Belőlem még lehet bárki, 2003, fotó
(tűsarok)

Szoktak Önök lyukat fúrni a lelkiismeretükbe?



A társadalmi felelősségvállalás kényelmetlen kérdésével a kortárs magyar képzőművészet ritkán foglalkozik nyílt platformokon. A kortársakra többnyire az apolitikus művészeti magatartás jellemző, azonban a direkt politikai állásfoglalás mellett léteznek olyan művek, amelyek kritikát fogalmaznak meg, és rejtett üzenetként az egyéni felelősség, a lelkiismeret (köz)ügye bújik meg az egyéb művészeti tartalmak közvetítése mellett. A viszonylag szűk réteget megcélzó kortárs képzőművészeti alkotások is üzennek, és bár nem tarthatnak számot a silány (köz)ízlés markáns deformálására, arról nem mondanak le, hogy kérdéseikkel állást foglaljanak. (Műút)