Frederic Brown - Harmagedón

Az összes lehetséges hely közül éppen Cincinnatiben történt. Nem mintha valami baj lenne Cincinnativel, hacsak az nem, hogy nem a világegyetem középpontja, de még Ohio államé sem. Cincinnati egy kedves, öreg város, és a maga módján páratlan, azt azonban még a Kereskedelmi Kamarájában is elismerték, hogy kozmikus jelentősége nincs. Kizárólag a véletlennek köszönhető, hogy a Nagy Gerber - micsoda név! - fellépése Cincinnatiben és a helyzet megváltozása egybeesett.


Természetesen ha a történetnek híre ment volna, Cincinnati a világ leghíresebb városa lenne, és a kis Herbie-t modern Szent Györgyként üdvözölnék. Ünnepeltebb lenne, mint egy csodagyerek. A Bijou Színház akkori nézői közül azonban senki sem emlékszik a történtekre. Még a kis Herbie Westerman sem, bár az övé volt az ominózus vízipisztoly.


Nem is gondolt a zsebében lévő vízipisztolyra, amikor a nézőtéren ült, és a bűvészt bámulta a rivaldákon túl. A vízipisztoly új volt, a színházba jövet vették, amikor a szüleit rávette, hogy tegyenek egy kis kitérőt a Vine utcai bazárba. Abban a pillanatban Herbie-t sokkal jobban érdekelte az, ami a színpadon történt.


Arcán a szakértő elismerése tükröződött. A tenyér-kézhát trükk nem volt titok Herbie számára. Maga is meg tudta csinálni. Igaz, hogy neki a bűvészkészletéhez tartozó minikártyát kellett használnia, az éppen megfelelt az ő kilencéves kezének. Az is igaz, hogy bárki, aki figyelt, láthatta, amint a kártyák a bűvész tenyeréből a kézfejére repülnek, miközben a kezét megfordítja. De ez csak részletkérdés.


Herbie azzal is tisztában volt, hogy egyszerre hét kártyát tenyérből kézfejre forgatni nagy erőkifejtést és ügyességet kíván az újjaktól. És a nagy Gerber éppen ezt csinálta. A kártyák forgatását semmiféle zörej sem árulta el. Herbie elismerően bólintott. Aztán eszébe jutott, mi következik.


Gyengéden oldalba lökte a mamáját, és így szólt:


- Mami, kérdezd meg a papát, nincs-e nála egy felesleges zsebkendő?


A szeme sarkából látta, hogy az anyja elfordítja a fejét. Szempillantásnyi idő sem telt el, és Herbie már nem volt a helyén, a széksorok között iszkolt lefelé. Érezte, a megtévesztés jól sikerült, az időzítés tökéletes volt.


Az előadásnak ez volt az a pillanata, amikor a Nagy Gerber megkérdezi: nem jönne-e egy kisfiú a közönség soraiból a színpadra. Most is ezt kérdezte.


Herbie Westerman azonban megelőzte. Már javában úton volt, még mielőtt a bűvész feltette a kérdést. Az előző előadáson csak tizediknek ért a nézőtérről a színpadra vezető lépcsőhöz. Most azonban résen volt, és a szülői ellenkezés lehetőségét is kizárta. Lehet, hogy az édesanyja engedte volna, de az is lehet, hogy nem Okosabbnak tűnt rávenni, hogy másfelé nézzen. Ilyen ügyekben a szülőkben nem lehet megbízni! Néha nagyon furcsa ötletei vannak.


- Lennél szíves fellépni a színpadra?


Mire a kérdés elhangzott, Herbie Iába már a lépcső alsó fokán dobbant. Hallotta maga mögött a többi láb csalódott topogását, miközben felfelé ment, a rivaldákon keresztül.


Egy trükk következett három galambbal. Herbie tudta az előző előadásból, hogy ehhez szükség van egy néző közreműködésére. Ez volt talán az egyetlen olyan trükk, amelynek a nyitjára nem tudott rájönni. Tudta, hogy kell lennie egy titkos rekesznek a dobozban, de hogy hol, arról fogalma sem volt. De ezúttal ő fogja tartani a dobozt. Ha ilyen közelről sem tudja ellesni a trükköt, akkor jobban teszi; ha visszatér a bélyeggyűjtéshez.


Cinkosan a bűvészre mosolygott. Nem mintha ő, Herbie, ki akarná adni a bűvészt. Maga is az volt, és tudta, hogy a bűvészek olyanok, mint a szabadkőművesek: soha egyikük sem árulná el a másik titkát.


Mégis megborzongott, és a mosoly lehervadt az arcáról, amint elkapta a bűvész tekintetét. A Nagy Gerber ilyen közelről jóval idősebbnek látszott, mint a rivaldák túlsó oldaláról. Valahogy egészen más volt. Jóval magasabb, például.


Mindenesetre már ott volt a doboz a galambtrükkhöz. Gerber állandó segédje hozta egy tálcán. Herbie elfordította a tekintetét a bűvészről, és ettől mindjárt jobban érezte magát. Eszébe jutott, hogy tulajdonképpen miért is van ő a színpadon. A segéd bebicegett. Herbie lehajtotta a fejét, hogy megpillanthassa a tálca alját. Biztos, ami biztos. De nem látott semmit.


Gerber felvette a dobozt. A segéd elbicegett, Herbie gyanakodva követte a tekintetével. Vajon igazi a bicegés, vagy csak megtévesztés?


A doboz szétterült, laposan, mint egy palacsinta. A négy oldala az aljához simult, a fedele pedig az egyik oldalához. Kicsi rézfogantyúk voltak rajta. Herbie gyorsan hátralépett, hogy láthassa a doboz hátulját, amíg az elejét a közönségnek mutatták. Igen, ekkor meglátta. Egy háromszög alakú rekesz a fedőlap egyik oldalán, tükörborítással, olyan szögben összeállítva, hogy láthatatlan legyen. Régi trükk. Herbie kissé csalódottnak érezte magát.


A bűvész felállította a dobozt, a tükör rejtette rekesz belülre került. Kissé oldalra fordult.


- Nos, kedves fiatalember…






Ami Tibetben történt, az nem az egyetlen tényező, csupán az utolsó láncszem. A tibeti időjárás rendkívüli volt azon a héten. Nagyon is rendkívüli. Szörnyű meleg volt. Több hó esett áldozatul ennek a melegnek, mint amennyi hosszú évek során, emberemlékezet óta elolvadt. A patakok megduzzadtak, kiszélesedtek, és vadul rohantak.


A patakok mentén néhány imamalom sebesebben pörgött, mint valaha. Mások alámerültek, és végleg megálltak, A papok a térdig érő, hideg vízben keményen dolgoztak, hogy a parthoz közelebb vigyék a malmokat, ahol a rohanó ár újból meg tudja hajtani őket.


Volt egy kicsi, nagyon régi malom, ami megállás nélkül forgott, senki sem tudta, mióta. Olyan régen ott volt, hogy egyetlen élő láma sem emlékezett arra, mi volt az imatáblájára írva, és hogy milyen imádság volt az.


A rohanó ár már elérte a malom tengelyét, amikor Klarath láma utánanyúlt, hogy biztonságba helyezze. De túl későn! Lába megcsúszott az iszapban, és esés közben keze fejével taszított egyet a keréken. Kötelékeiből elszabadulva, a malom tovasodródott az árral. A patak fenekén gurult, egyre mélyebb és mélyebb vizek felé.


Amíg gurult, minden rendben volt.


A láma felállt, megborzongva a hirtelen fürdőtől, és a többi forgó kerék után nézett. "Ugyan mit számít egy kis malom!" gondolta. Nem tudta, hogy most, amikor az összes többi láncszem elszakadt, egyes-egyedül ez a kis malmocska állt a Föld és Harmagedón között.


Wangur UI imamalma pedig csak gurult és gurult, mindaddig, amíg egy mérfölddel lejjebb sziklapadnak nem ütközött és meg nem állt. Ez volt az a pillanat.






- Nos, kedves fiatalember…


Herbie Westerman - most ismét Cincinnatiben vagyunk - felnézett, és azon tűnődött, hogy a bűvész miért állt meg a mondat közepén. Látta, hogy a nagy Gerber arca eltorzul, mintha hirtelen sokk érte volna. Nem mozdult, nem változott, de mégis valahogy egészen más lett.


A bűvész azután csendben kuncogni kezdett. Nevetése sátáni kacaj volt. Aki hallotta, nem kételkedhetett banne, hogy ki ő. Nem is kételkedett senki. A közönség, minden egyes néző tudta abban a borzalmas pillanatban, hogy ki áll előtte. Tudták, még a leghitetlenebbek is, minden kétséget kizáróan.


Senki sem mozdult, senki sem beszélt, ijedt sóhaj sem hallatszott. Vannak dolgok, amelyek felette állnak a félelemnek. Csak a bizonytalanság okoz félelmet, és a Bijou Színházat akkor az iszonyú bizonyosság töltötte be.


A nevetés erősödött. Egyre hangosabban visszhangzott a galéria távoli, poros sarkaiból. Semmi sem mozdult, még egy légy sem a mennyezeten. A Sátán megszólalt:


- Köszönöm szíves figyelmüket, amit egy szegény bűvésznek szenteltek. - Gúnyosan, mélyen meghajolt. - Az előadásnak vége. - Elvigyorodott. - Minden előadásnak vége van.


A színház valahogy elsötétedett, bár még valamennyi lámpa égett. A halotti csendben úgy tűnt, hogy szárnyak suhognak, bőrszárnyak, mintha láthatatlan lények gyülekeznének.


Sötétvörös sugarak jelentek meg, és a színpadon álló, magas alak fejéből és mindkét vállából kis lángocskák csaptak ki. Csupasz lángocskák.


Lángok voltak másutt is. Ott lobogtak a proszcéniumpáholyok, a rivaldák mentén. Egyikük az összehajtott doboz tetejéből ugrott ki, amit a kis Herbie Westerman még mindig a kezében tartott. Herbie eldobta a dobozt.


Említettem már, hogy Herbie Westerman tagja volt az Önkéntes


Tűzoltótestületnek? Így a következő mozdulata csupán reflexmozdulat volt. Egy kilencéves kisfiú nem sokat tudhat a Harmagedón-féle dolgokról. Bár Herbie Westermannak tudnia kellett volna, hogy azt a tüzet vízzel kioltani nem lehet. De - ahogy ezt már említettem - reflexmozdulat volt. Előrántotta a zsebéből az új vízípisztolyt, és a galambtrükkhöz használt dobozba spriccelt vele. És a tűz kialudt, a vízsugár egy része visszafröccsent, és benedvesítette az éppen másfelé néző Nagy Gerber nadrágszárát.


Hirtelen rövid, sistergő hang hallatszott. A lámpák újra ragyogni kezdtek, az összes többi láng, és kihunyt, a szárnyak suhogása elült, és egy másféle zajnak adta át a helyét: a közönség zsibongásának.


A bűvész szeme csukva volt. Hangja különösen erőltetettnek tűnt, amint azt mondta:


- Azért annyi hatalmam még maradt. Közületek senki sem fog emlékezni a történtekre.


Azután lassan megfordult, és felvette a leejtett dobozt. Odanyújtotta Herbie Westermannak. - Óvatosabbnak kell lenned, fiam! - mondta. - Most így tartsd!


Pálcájával gyengéden megütötte a doboz tetejét. A fedél kinyílt, és három fehér galamb repült ki a dobozból. Szárnyaik suhogása nem emlékeztetett bőrszárnyakra.






Herbie Westerman apja lejött a lépcsőn, és jelentőségteljes mozdulattal leakasztotta a borotvaszíját a konyhafalon lévő kampóról.


Westermanné - aki éppen a levest kavarta a tűzhelynél - felnézett.


- Te Henry! - mondta. - Tényleg azzal akarod megbüntetni? Csak azért, mert hazafelé jövet egy kis vizet spriccelt ki a kocsi ablakán?


Férje bőszen rázta a fejét.


- Nem azért, Marge! Hát nem emlékszel, hogy a vízipisztolyt útban a város felé vettük neki, és hogy azóta nem volt vízcsap közelében? Mit gondolsz, hol töltötte meg?


Nem várta meg a választ.


- Amikor megálltunk a templomnál, hogy Ryan atyával a fiú konfirmációjáról beszéljünk, akkor töltötte meg a csirkefogó. A keresztelőkútból. Szentelt vizet használt a vízipisztolyba!


Döngő léptekkel megindult a lépcsőn a szíjjal a kezében. Ütemes csattanások és fájdalmas jajgatás hangjai hallatszottak a lépcső felől. Herbie, aki megmentette a világot, elnyerte méltó jutalmát.

cím: Bijou Theatre 38 East Fifth Street, Cincinnati, OH 45202 (lebontva)