Pál, a pizzafutár

Pál, a pizzafutár

– Léghajtásos – mondta Junie.
Ragle a szemét ernyőzve meredt az égre, összeráncolt homlokkal, meg is állt a járda közepén,
terpeszbe tett lábbal.
– Szerinted orosz? – kérdezte a nő huncutkodva.
– Bárcsak tudnám, mi folyik ott fent.
– Úgy érted, mit csinál Isten?
– Nem. Nem Isten. Úgy értem, azok a micsodák, amik időről időre megjelennek.
– Emlékszel, Vic tegnap este beszélt arról, hogy villanyzsinórt keresett a fürdőben?
– Emlékszem – felelte a férfi, miközben újra megindultak a dombnak felfelé.
– Ezen elgondolkodtam. Velem sose történt ilyen.
– Az jó.
– De valami hasonló azért eszembe jutott. Egyik nap a járdán söprögettem. Hallottam, hogy a
házban csöng a telefon. Egy éve volt. Szóval, fontos hívást vártam. – Egy fiatalembertől, akit még a gimiből ismert, de ezt nem tette hozzá. – Na, ledobtam a seprűt, és szaladtam be. Két lépcsőfok vezet fel a tornácunkra, ugye? – Igen – felelte Ragle. Kezdte érdekelni a dolog. – Felszaladtam a lépcsőn. Felszaladtam hármat. Úgy értem, azt hittem, eggyel több lépcsőfok van ott. Nem, nem is hittem, mert igazán nem gondoltam bele. Mármint, nem mondtam magamban, hogy felmegyek három lépcsőfokon...
– Úgy érted, csak úgy hármat léptél?
– Igen.
– Elestél?
– Nem. Ez nem ugyanaz, mint amikor azt hiszed, csak kettő van, pedig valójában három.
Olyankor pofára esel, és eltöröd a fogad. Amikor kettő van, te meg azt hiszed, három... nagyon
fura. Próbálsz még egyet lépni, aztán a lábad lecsapódik, bumm! Nem keményen, csak... mintha
oda akarna ragadni valamihez, ami nincs is ott. – Elhallgatott. Ahányszor megpróbált
elmagyarázni valami elméleti dolgot, mindig belezavarodott.
– Hm – hümmögött Ragle.
– Vic is így értette, nem?
– Hm – ismételte meg Ragle, Junie meg hagyta a témát. Úgy látta, Ragle-nek most nincs kedve
erről beszélni. (Philip K. Dick: Kizökkent idő) Zenét!