rOBERT Sheckley dugóban :)

Tilos a gyalogosforgalom

Cordle aztán visszavedlett régi, finom modorú önmagává, simán, minden lelkiismeret-furdalás nélkül. Ilyen maradt egészen a második Rómában töltött napjáig.

Bérelt autójában ült. Hét másik sofőrrel együtt várakozott a Corso Vittorio Emanuelle II.-n a közlekedési lámpánál. Már mintegy húsz autó állt mögötte. Mindenki a motort bőgette, és kigúvadt szemekkel hajolt a kormány fölé a Le Mansról álmodozva. Mindenki, kivéve Cordle-t, aki Róma belvárosának ciklopsz építészetében gyönyörködött. "A kockás zászlót leeresztették!" A vezetők padlóig nyomták a gázt, megpróbáltak ócska Fiatjaikkal kilőni. Mindenki, kivéve Cordle-t. Úgy tűnt, ő az egyetlen ember Rómában, akinek nem kell - megnyernie egy versenyt, vagy nem kell időben érkeznie egy találkára.
Különösebb sietség vagy késlekedés nélkül kiengedte a féket, és sebességbe tette a kocsit. Már majdnem két másodpercet veszített - az ilyen megengedhetetlen Monzában vagy Monte Carlóban.

A mögötte álló sofőr őrülten dudálni kezdett.

Cordle elmosolyodott magában. Üresbe tette a sebváltót, behúzta a kéziféket, és kiszállt a kocsiból. Odasétált a tülkölőhöz. Szerencsétlen falfehérré sápadt, és az ülése alatt matatott, hátha a kezébe akad egy emelőrúd.
- Igen? - szólalt meg Cordle franciául. - Valami gond van?
- Nem, nem, semmi - felelte a vezető ugyancsak franciául… elkövetve ezzel az első hibát. - Csak azt akartam, hogy elinduljon, és haladjon tovább.
- Nos, én éppen ezen igyekeztem - mutatott rá Cordle.
- Nos, akkor minden rendben!
- Nem, nincs minden rendben - erősködött Cordle. - Azt hiszem, ennél bővebb magyarázatot érdemlek, hogy miért tülkölt rám.
A tülkölő - egy milánói üzletember, aki éppen szabadságra indult féleségével és négy gyerekével, sietve magyarázkodott.
- De kedves uram, ön lassú volt, feltartott bennünket.
- Lassú? - hitetlenkedett Cordle. - Két másodperccel a lámpa váltása után dudált rám. Maga ezt lassúnak nevezi?
- Sokkal több idő telt el - ellenkezett az olasz félénken.
A forgalom most már egész Nápolyig állt. Tízezres tömeg gyűlt össze. Vitterbóban és Genovában riasztották a carabinieri egységeket.
- Ez nem igaz - jelentette ki Cordle. - Tanúim vannak - intett a tömeg felé, és onnan visszaintettek. A tanúk majd igazolnak a bíráságon. Tudnia kell, hogy megszegte a törvényt azzal, hogy városon belül használta a hang-kürtöt, holott szó sem volt vészhelyzetről.
A milánói üzletember a már mintegy ötvenezerre duzzadt tömegre pillantott. Drága Istenem, gondolta, bárcsak újra visszatérnének a gótok, és kiirtanák ezeket a rosszindulatú rómaiakat! Bárcsak megnyílna a föld, és elnyelné ezt az őrült franciát! Bárcsak neki, Giancarlo Morellinek lenne egy életlen kanala, amivel felvághatná az ereit!
A hatodik flotta gépei zúgtak el a fejük felett, abban a reményben, hogy megakadályozzák a régóta várt coup d'état-t.
A milánói üzletembernek még a tulajdon felesége is ellene fordult. Ma este kivájja hűtlen szívét, és visszaküldi a mamájának.
Mit lehetett tenni? Milánóban tálcán látta volna viszont ennek a franciának a fejét. De most Rómában tartózkodott, egy déli városbán, kiszámíthatatlan és veszélyes helyen. Jogi értelemben pedig valószínűleg a másiknak volt igaza, ez tovább rontotta a helyzetét a vitaiban.
- Rendben - mondta. - Lehet, hogy a provokáció ellenére feleslegesen nyomtam meg a dudát.
- Ragaszkodom az udvarias bocsánatkéréshez - jelentette ki Cordle.
Kelet felől robajló zaj hallatszott: orosz tankok ezrei vonultak a magyar síkságon támadó alakzatban, s készen álltak arra, hogy elhárítsák a NATO régóta várt támadását Erdély ellen. A vízvezetékeket Foggiánál, Brindizinél és Barinál elvágták. A svájciak lezárták határaikat, és készen álltak az átjárók lerombolására.
- Rendben, bocsánatot kérek - sikoltott az üzletember. - Sajnálom, hogy felbosszantottam, és még jobban sajnálom, hogy egyáltalán megszülettem. Még egyszer, bocsánat. S most lenne szíves távozni, hogy nyugodtan kaphassak szívrohamot?
- Elfogadom a bocsánatkérését - szólt Cordle. Nincs harag, ugye? - Visszasétált a kocsijához, és közben egy dalt dudorászott. Milliók üdvrivalgása közepette tovahajtott.
Megint csak hajszál híja volt a háborúnak.
Cordle a Titusz-diadalívhez hajtott, és leparkolt. Ezernyi harsona hangjára keresztülvonult rajta. Épp úgy megérdemelte a dicsőítést, mint bármelyik cézár.
Istenem, vigyorgott, kiállhatatlan voltam!