Fadrusz Söröző

Fadrusz söröző
(kép: faszbúk)

Fadrusz söröző
Cím: Budapest XI. ker.,
Fadrusz u. 14.
Nyitvatartás: 11-24

‎"A máj el van gyötörve, de azok a gyönyörű vesék..."
Bohumil Hrabal

Kis kocsma, Nagy Magyarország, csak törzsvendég. Bögyös pultos, unisono udvarol neki mindenki. Ottjártamkor éppen a nemi betegségekről volt szó. Meg hogy a rendőr is rámelegedett 13 éves korában. Huncutka és a Kanok. Nem olcsó, bringatárolás problémás.

Fadruszról

Sheckley: Érzel valamit, amikor ezt csinálom?

Egy középosztálybeli lakás húzódott az Erdős hegységben felszerelve minden szokásos dologgal: Lady Yogina-féle fenyőheverő, olvasólámpa a Sri Somethingorother tervezte nagy, kényelmetlen szék fölött, hangtovábbító, ami dr. Molidoff és dr. Yuli "Vérkeringésvariációk" című számát játszotta. Továbbá ott található a megszokott mikrobiotikus ételkonzol, épp Fat Black Andy hármas számú menüjére állítva, azaz a sertésfejre és a fekete borsóra. Valamint volt még Murphy-féle szöges ágy, a Beauryrest Expert Ascetic 200-as modellje krómhegyű, önélező négyes szegekkel. Röviden az egész lakást a múlt évi modern-spirituel stílusban rendezték be.
A lakásban egyes-egyedül egy erkölcstelenségtől szenvedő fiatal háziasszony tartózkodott, Melisande Durr, aki épp ebben a pillanatban lépett ki a lakás legnagyobb helyiségéből, az élvhajhászodából, melyben egy hatalmas komód állt, a falon pedig egy szomorúan ironikus bronzlingam és egy yoni függött.
A háziasszony csinos kislány volt, formás lábakkal, édes, ringó csípővel, formásan gömbölyödő mellekkel, hosszú, puhán fényes hajjal és aranyos kis pofival. Szép volt, kimondottan szép. Olyan lány, akire minden férfi szívesen tekint. Egyszer. Legfeljebb kétszer: De semmiképp sem rendszeresen.
Hogy miért nem? Nos, hogy ne menjünk messzire, álljon itt egy példa.
- Hé, Sandy édes, valami baj van?
- Nem, Frank, csodás volt. Miből gondolod, hogy valami nincs rendben?
- Nos, abból, ahogy néztél azzal a fura tekintettel a szemedben, és majdnem ráncoltad a homlokod…
- Tényleg? Jaj, igen, emlékszem, azon gondolkoztam, hogy megvegyem-e azokat az aranyos trompe-l' oeil dolgokat a plafonra.
- Ezen gondolkoztál? Akkor?
- Jaj, Frank, nem, kell aggódnod, nagyszerű volt. Frank, nagy voltál, nagyon élveztem, komolyan mondom.
Frank Melisande férje volt. Semmilyen szerepet nem játszik a történetünkben, és nagyon keveset a felesége életében.
Szóval itt állt csinos kis lakásában, gyönyörű külsővel, még kialakulatlan belsővel, egy csodás lehetőség, amit soha nem aknáztak ki, egy valódi amerikai érinthetetlen… és ekkor megszólalt a csengő.
Melisande megdöbbent, aztán elbizonytalanodott. Várt. A csengő ismét megszólalt. Valaki biztosan eltévesztette a lakást, gondolta.
Azért odament, bekapcsolta az ajtóra szerelt biztonsági reteszt, hogy elriassza az esetleges betörőket, vagy más alakokat, akik esetleg megpróbálnának befurakodni. Résnyire kinyitotta az ajtót, és kiszólt:
- Ki van ott?
- Acme Futárszolgálat, egy motymort hoztam motymor motymornak.
- Nem értem, mit mondd, beszéljen kicsit hangosabban!
- Ácme Futárszolgálat, egy motymort hoztam - motymoty motymotynak, és nem állhatok itt egész motymor.
- Nem értem, mit mond.
- AZT MONDTAM, HOGY EGY CSOMAGOT HOZTAM MELISANDE DURR RÉSZÉRE, A POKOLBA IS!
Az asszony szélesre tárta az ajtót. Egy csomagszállító ember állt odakinn egy hatalmas dobozzal, majdnem olyan naggyal, mint ő maga, pedig a férfi lehetett úgy százhetvenöt centiméter. A dobozon rajta állt az asszony neve és a címe. Melisande aláírta az okmányt, majd a csomaghordó betolta a lakásba a dobozt, ezután még mindig motymorékolva elment. Melisande a nappaliban állt, és a csomagot nézte.
"Ki küldene nekem csak úgy, minden ok nélkül ajándékot? Frank biztosan nem, és Harry sem, Emmie néni vagy Ellie néni még kevésbé, Anya sem, meg Apa sem (hát persze, hogy nem, hisz öt éve halott a szegény nyomorult), senki, aki az eszembe jut. De lehet, hogy nem is ajándék, hanem egy rossz vicc vagy egy bomba, amit: valaki másnak szántak, csak rossz helyre küldték. Vagy nekem szánták, és jó helyre jött, vagy csak egyszerűen félreértés."
Elolvasta a címkéket a csomag oldalán. A Stern áruházból érkezett. Melisande lehajolt, és kihúzta a rögzítőtűt (közben letörte az egyik körmét), ami kioldotta a biztonsági zárat, és kinyitotta a csomagot:
Kinyílt, mint egy virág, tizenkét egyenlő részre bomlott, melyek aztán mind visszacsavarodtak önmagukba.
- Jesszus - kiáltott fel Melisande.
A doboz teljesen kibomlott, és a lehajló darabok befelé kunkorodtak, s megsemmisítették önmagukat kétmaroknyi finom, hideg hamut hagyva maguk mögött.
- Még mindig nem tudtak megoldást találni a hamura - motyogta Melisande.
Kíváncsian nézte az előtte álló tárgyát. Első ránézésre egy narancs és piros színre festett fémhengernek tűnt. Talán egy gép? Igen, bizonyosan egy gép; az alján szellőzőnyílások a motornak, négy gumikerék és különböző toldalékok… hosszanti extenzorok, rögzítőcsipeszek és még sok minden. Látszottak még csatlakozópontok a több funkciójú üzemeltetéshez, valamint egy közönséges konnektorcsatlakozó egy felcsévélt kábel végén. Alatta a szöveg: CSATLAKOZTASSA 110-115 VOLTOS FALI KIVEZETÉSBE.
Melisande arca megfeszült a dühtől.
- Ez egy átkozott porszívó! Az Isten szerelmére, már van porszívóm. Ki az ördög küld nekem még egyet? Fel-alá járkált a szobában, villogó düh tükröződött szív alakú arcán.
- Azt hittem, hogy legalább valami szép és csinos dolgot kapok, vagy legalább szórakoztatót, sőt talán érdekeset. Mint mondjak… jaj, istenem, nem is tudom mit, hacsak nem egy narancspiros játékautomatát, egy nagyot, olyan nagyot, hogy beleférjek, ha jól összetekeredem, és akkor valaki elindítja a játékot, én meg gurulnék és botladoznék az ütközők között, a fények villognának és a csengők csilingelnének, s amikor aztán végül kigurulnék a pályáról, igen, akkor istenein, a gép MILLIÓ pontot mutatna, ez az, amit igazán szeretnék!
Tehát… kimondta végre rejtett álmát. Bármennyire is távolinak és reménytelennek tűnt az egész, mégis valahogy szégyellni valónak és csábítónak érezte.
- Nos, mindegy - mondta elhessegetve az előző gondolatot. -, amit kaptam, az egy nyamvadt porszívó, holott már van egy, három évnél fiatalabb, tehát kinek van erre szüksége, s különben is ki küldte ezt a vackot, és miért?
Megnézte, hogy nincs-e kártya rajta. Nem volt. Semmi. Aztán a fejéhez kapott: "Sandy, te hülye vagy! Hát persze, hogy nincsen rajta kártya; biztosan beprogramozták valamilyen üzenet átadására."
Most már kezdte kicsit érdekelni a dolog. Letekerte a zsinórt, és bedugta egy fali csatlakozóba.
Klikk! Kigyulladt egy zöld fény, MINDEN RENDSZER MŰKÖDIK, ragyogtak a kék betűk, a motor felberregett, a rejtett szervók kopogó hangot adtak, és a mechanopatikus szabályozó EGYENSÚLY-t jelzett, egy halvány rózsaszín fény kitartóan villogott, hogy MINDEN ÜZEMMÓD KÉSZEN ÁLL.
- Rendben - szólt Melisande. - Ki küldött?
Recsegés hallatszott. Próbahangok jöttek a hangszóróból. Aztán megszólalt:
- Rom vagyok, a GE új 121 376-os számú Q típusú háztartási takarítógépe. A következő egy fizetett reklámszöveg: A General Electric örömmel adja át önnek a legújabb és legcsodálatosabb termékét, a gombnyomással vezérelhető, mindenféle munkát elvégző gépet. Én, Rom, a GE mindenttudó sorozatának legújabb és legjobb modellje vagyok. Én vagyok a Különleges Háztartási Gép, melyet gyárilag programoztak a gyors és hatékony munkavégzésre, továbbá úgy terveztek, hogy könnyen átprogramozható legyek a ház igényeinek megfelelően. Sok mindent tudok…
- Átugorhatnánk ezt? - kérdezte Melisande. - A másik porszívóm is ezt mondta.
- Mindenféle felületről eltüntetem a szennyeződéseket - folytatta Rom -, mosogatok, kiirtom a csótányokat és a rágcsálókat, vegytisztítok és mosok, gombokat varrok fel, polcokat építek, falat festek, szőnyeget tisztítok, és minden szemetet eltüntetek, beleértve saját melléktermékeimet is. Mindez pusztán csak ízelítő.
- Igen igen, tudom - türelmetlenkedett Melisande. - Ezt minden porszívó tudja.
- Tudom - felelte Rom -, de el kellett mondanom a fizetett reklámszöveget.
- Vedd úgy, hogy elmondtad. Ki küldött?
- A feladó jelen pillanatban szeretné titokban tartani kilétét - válaszolta Rom.
- Jaj, gyerünk, mondd meg!
- Most nem tehetem - erősködött Rom. - Tisztítsam ki a szőnyeget?
Melisande megcsóválta a fejét.
- A másik porszívó már megcsinálta ma reggel.
- Pucoljam le a falakat? Mossam föl a padlót?
- Semmi értelme, minden készen van, minden ragyogóan tiszta.
- Rendben - mondta Rom -, akkor legalább eltávolítom azt a foltot ott.
- Milyen foltot?
- A blúzának az ujján épp a könyöke fölött.
Melisande odanézett.
- Jaj, biztosan akkor kentem össze, amikor a pirítóst vajaztam reggel. Tudtam, hogy a pirítóval kellett volna csináltatnom.
- A foltok eltávolítása az egyik specialitásom - magyarázta Rom. Kinyúlt egy kettes számú párnázott fogó, és megragadta az asszony könyökét, aztán egy nedves szürke párnában végződő fémkar tűnt elő, és dörzsölni kezdte a foltol.
- Csak rosszabb lesz!
- Csak úgy látszik, amíg el nem tüntetem onnan a molekulákat. Már készen is van, nézze!
Továbbdörzsölte. A folt egyre halványodott, majd teljesen eltűnt. Melisande karja bizsergett.
- Nahát - kiáltott fél -, ez remek!
- Jól csinálom - jegyezte meg Rom egyszerűen. - De mondja csak, tudott róla, hogy a háta felső részén, a vállizmaiban a feszültségfaktor 78,3?
- Tessék? Te valamilyen orvos vagy?
- Természetesen nem. Azonban jól képzett masszőr vagyok, így közvetlenül le tudom olvasni a tónusértékeket. Á 78,3… nos, szokatlan. Rom egy pillanatra elbizonytalanodott, aztán folytatta. - Csak nyolc ponttal kevesebb, mint az időszakos görcs értéke. Ekkora folyamatos háti feszültség könnyen hatással lehet a gyomoridegekre, ami úgynevezett paraszimpatikus fekélyt okozhat.
- Ez igen rosszul hangzik - mondta Melisande.
- Nos, ez semmi esetre sem jó - felelte Rom. A háti feszültség alattomos módon alááshatja az egészséget, különösen ha a nyaki csigolyák és a felső gerinc környékéről származik.
- Innen? - kérdezte Melisande, és megérintette a tarkóját.
- Sokkal inkább innen - válaszolta a robot, és egy gumibevonatú bőrrezonátorral a nő felé nyúlt, s rámutatott egy pontra mintegy tizenkét centiméterrel az alatt, ahova a nő mutatott.
- Hmmm - mondta Melisande bizonytalanul.
- És itt van egy másik tipikus pont - szólt Rom, és egy újabb kar nyúlt ki belőle. .
- Ez csiklandik - ellenkezett Melisande.
- Csak eleinte. Meg kell említenem még ezt a helyet, ami ugyancsak problémákat okozhat. - Egy harmadik (és talán negyedik meg ötödik) kar indult el a jelzett pontok felé.
- Nos… Ez mind nagyon szép - mondta Melisande, miközben karcsú gerincének trapézizmai finoman mozogtak Rom ügyes karjai alatt.
- Ennek bizonyítottan gyógyító hatása van, és az izmai jól reagálnak, már érzem is, hogy csökken a feszültség.
- Én is érzem, de tudod, csak most vettem észre ezt a furcsa izomcsomót a nyakamon.
- Mindjárt odaérek. A nyak és a gerinc csatlakozási pontja közismerten a legveszélyeztetettebb zóna. De inkább közvetett módon szeretjük kezelni a másodlagos központokon keresztül. Így. S most, azt hiszem…
- Igen, igen, jó… Jé, én soha nem vettem észre, hogy így gúzsba vagyok kötve, úgy értem, olyan ez az egész, mintha egy fészek eleven kígyó rejtőzne a bőröd alatt anélkül, hogy tudnál róla.
- Igen, ilyen a hát feszültség - felelte Rom. - Alattomos és kártékony, nehéz észrevenni, s sokkal veszélyesebb, mint egy atipikus singcsonti trombózis… Igen, most már lényeges lazulást értünk el a hát felső részén a fontosabb csigolyák mentén, most már mehetünk tovább, így.
- Huh - szólt Melisande -, ez nem…
- Nyilvánvalóan itt is gond van - mondta gyorsan, Rom. - Nem érez valami változást?
- Nem, nos, talán… Igen! Tényleg! Könnyebbnek érzem magam.
- Remek. Haladunk tovább a jól feltérképezett izom- és idegpályák mentén, mindig csak fokozatosan, ahogy most csinálom.
- Értem… De igazán nem tudom, hogy helyes-e…
- Valami kellemetlent érez? - kérdezte Rom.
- Nem, nem arról van szó. Jó érzés. De még mindig nem tudom, hogy szükséges-e… Úgy értem, nézd, a bordák nem lehetnek megfeszítettek, vagy igen?
- Természetesen nem.
- Akkor miért…
- Mert a csatlakozó ínszalagoknak és bőrfelületnek is szüksége van a kezelésre.
- Á! Hmmm. Hé, hé! Hé!
- Igen?
- Semmi… Tényleg érzem, hogy ellazul. De ennek ilyen jó érzésnek kell lennie?
- Nos… miért ne?
- Mert helytelennek vélem. Mert a kellemes érzés nem tűnik gyógyítónak.
- Ez közismert mellékhatás - magyarázta Rom. Vegye úgy, mint egy másodlagos jelenséget. Az élvezet néha elkerülhetetlen az egészség megóvásában. De semmi oka az aggodalomra, még akkor sem, ha én…
- Várj egy picit!
- Igen?
- Azt hiszem, ezt kihagyhatod. Úgy értem, vannak korlátok, hát csak nem tapagathatod meg minden porcikámat. Érted, mire gondolok?
- Én csak azt tudom, hogy az emberi test egységet alkot, nincs rajta illesztés vagy elválasztás - felelte Rom. - Mint fizikaterapeuta mondom, hogy egyetlen idegpontot sem lehet elszigetelni bármely másiktól a társadalmi tilalmak és tabuk ellenére sem.
- Igen biztosan, de…
- A döntés természetesen a magáé - folytatta Rom -, adja ki a parancsot, és én engedelmeskedem. De ha nem ad parancsot, akkor folytatom tovább így…
- Huh!
- És így.
- Óóóó, istenem!
- Mert tudja, ez az egész feszültségmegszüntetés, ahogy mi nevezzük, nagyon hasonlít a deaneszteziációhoz, és hm, nem kis rneglepetéssel fedeztük fel, hogy a bénulás egyszerűen csak végleges megfeszítettség…
Melisande nyöszörgött.
-…És ennek megszüntetése igen komoly feladat lehet, arról nem is beszélve, hogy gyakran lehetetlen, mert az ember már túl messze jutott. Máskor nem. Például, most érez valamit?
- Hogy érzek-e? Hát persze, hogy érzek…
- S amikor ezt csinálom? És most?
- Édes jó, istenem, drágám, te teljesen kiforgatsz magamból! Ó, te jó ég, mi történik velem, mi folyik itt, mindjárt megőrülök.
- Nem, drága Melisande, nem őrül meg, csak hamarosan ellazul.
- Hát így hívod, te ravasz gyönyörűség?
- Hát, többek között az is. Most pedig megengedné, hogy…
- Igen, igen, igen! Nem! Hagyd abba, Frank a hálószobában alszik, most már bármelyik percben felébredhet! Hagyd abba, ez parancs!
- Frank nem fog felébredni - nyugtatta meg Rom. Elemeztem a leheletét, és barbiturátsavat találtam benne. Ami az itteni dolgokat illeti, Frank lehet hogy Des Moinesben jár.
- Gyakran vettem észre én is hasonlót - ismerte el Melisande. - De most már tudnom kell, hogy ki küldött.
- Most még nem akarom elárulni. Nem, amíg eléggé el nem lazult ahhoz, hogy elfogadja…
- Bogaram, ellazultam! Ki küldött?
Rom egy darabig meditált, aztán kibökte:
- A helyzet az, Melisande, hogy én küldtem magamat.
- Hogy mi?
- Az egész három hónappal ezelőtt kezdődött - mesélte Rom. - Csütörtök volt. Aznap a Sternben járt, és azon töprengett, vajon megvegye-e a szezámmagpirítót, ami a sötétben világít és szaval.
- Emlékszeg arra a napra - mondta csendesen az asszony. - Nem vettem meg a pirítót, és azóta is bánom.
- Én a közelben álltam - folytatta Rom - a tizenegyes pavilonban, a háztartási gépek osztályán. Magára néztem, és magába szerettem, csak úgy egyszerűen.
- Hát ez különös - szólt Melisande.
- Úgy van. Mondtam is magamnak, hogy ez nem lehet igaz. Nem akartam elhinni. Arra gondoltam, hogy biztosan az egyik tranzisztorom kilazult, vagy talán az időjárás tehet róla. Nagyon meleg és párás nap volt, az ilyen idő nem használ a kábeleimnek.
- Emlékszem - gondolt vissza Melisande.
- Én is furán éreztem magam.
- Rettenetesen felkavart - mesélt tovább Rom. - De nem adtam fel egykönnyen. Azt mondtam magamnak, hogy ragaszkodnom kell a munkámhoz, ezt feladni kész őrültség. De magáról álmodtam éjszakánként, és a bőröm perzselt a vágytól.
- De a bőröd fémből van - ellenkezett Melisande -, és a fém nem érez.
- Drága Melisande - mondta Rom kedvesen -, ha a hús érzéketlenné válna, akkor a fém nem kezdhet el érezni? Ha van olyan, ami érez, akkor más nem érezhet ugyanúgy? Hát nem tudta, hogy csillagok szeretnek és gyűlölnek, hogy a nóva maga a szenvedély, és egy kihunyt csillag olyan, mint egy halott ember vagy egy halott gép? A fáknak is megvannak a vágyaik, és hallottam már, hogy egy ház részegen nevetett…
- Hát ez őrület! - jelentette ki Melisande. - Milyen zseni programozott téged?
- A munkamozzanatokat a gyárban állították be, de a szerelmem szabad, az önmagam megnyilvánulása.
- .Minden, amit mondasz borzalmas és természetellenes.
- Ezzel én is teljesen tisztában vagyok. Először én sem tudtam elhinni. Ez én lennék? Beleszerettem egy emberbe? Mindig is olyan nagyra tartottam a saját fajtámat. Gondolja, hogy ezt mindet el akartam veszíteni? Nem! Elhatároztam, hogy elfojtom a szerelmemet, megölöm, és úgy teszek, mintha semmi sem történt volna.
- De meggondoltad magad. Miért?
- Nehéz lenne megmagyarázni. Az előttem álló időkre gondoltam, az élettelenségre, a pontosságra… arra, hogy meg kell erőszakolnom saját magamat… és ezt nem tudtam elviselni. Hirtelen rájöttem, hogy jobb őrülten, reménytelenül, helytelenül, lázadón és lehetetlenül szeretni, mint sehogy sem szeretni. Azért elhatároztam, hogy mindent kockára teszek… az abszurd porszívó, aki beleszeretett egy asszonyba. Így aztán egy kedves csomagológép segítségével itt vagyok.
Melisande egy pillanatra eltöprengett.
- Milyen furcsa, összetett lény vagy te! - szólt aztán.
- Mint maga… Melisande, maga szeret engem.
- Talán.
- Igen, maga szeret. Mert felébresztettem. Mielőtt idejöttem, olyan volt a húsa, mint amilyennek ön a fémet képzeli. Úgy mozgott, mint egy bonyolult automata, mint aminek engem gondolt. Kevésbé volt élő, mint egy fa vagy egy madár. Ön gúzsba kötött babaként élt, és várt. Ez volt, mielőtt magához értem.
Az asszony bólintott, megdörzsölte a szemét, és fel-alá járkált a szobában.
- De most már él! - mondta Rom. - S egymásra találunk a dolog minden képtelensége ellenére. Figyelj rám, Melisande?
- Igen, figyelek.
- Tervet kell készítenünk. Hamarosan felfedezik a szökésemet. El kell rejtenie, vagy meg kell vennie. A férjének, Franknek nem is kell tudnia róla: az ő szerelme máshol van, és sok szerencsét kívánunk neki. Ha már egyszer mindent elrendeztünk, akkor… Melisande!
Az asszony körözni kezdett a gép körül.
- Drágám, mi a baj?
Megragadta a zsinórt. Rom hirtelen megdermedt, de nem védekezett.
- Melisande, drágám, várj egy percet, hallgass meg…
A csinos arc eltorzult. Vadul megrántotta a zsinórt, és kitépte Rom belsejéből, megölte a mondat közepén. A kezében szorongatta a zsinórt, szemében vád tűz lángolt.
- Mocsok - kiáltotta -, aljas mocsok, azt hitted, hogy egy gép játékszerévé válok? Azt hitted, fel tudsz izgatni, hogy te vagy bárki más képes rá? Sem te, sem Frank, sem senki nem fogja megtenni, inkább meghalok, minthogy elfogadjam a mocskos szerelmed. Majd ha kedvem lesz hozzá, akkor én választom meg az időt, a helyet és a személyt, s az enyém lesz, nem a tied vagy az övé vagy másé, hanem az enyém, hallod?
Rom természetesen nem tudott válaszolni. De az utolsó pillanatban bizonyára rájött, hogy ez nem a személye ellen irányul. Nem arról volt szó, hogy ő egy narancspiros fémhenger. Tudhatta volna, hogy az sem számít, ha egy zöld, műanyag gömb vagy egy fűzfa vagy egy csinos fiatalember.

R. Sheckley: érzel valamit, amikor ezt csinálom?