PRAVDA |
Nagy örömmel és meghatottsággal olvastam a hírt az Önök nemes kezdeményezéséről, hogy a Nagy októberi Forradalom 60. évfordulója tiszteletére szocialista munkaversenyt indítottak. A munkásosztályhoz, a kommunistákhoz, a leninistákhoz méltó módon a forradalmi évfordulókról a szocialista építésben elért konkrét eredményekkel, munkasikerekkel emlékeznek meg.
Vörös Csepel munkáskollektívája nem csak szakmájának mestere, de régóta ismert magas fokú osztályöntudatáról is. Igen nagyra becsülöm azt a megtiszteltetést, hogy Önök Csepel tiszteletbeli törzstagjává választottak. És külön örvendetes számomra új kezdeményezésük mélységes hazafisága és internacionalizmusa. A csepeliek felhívása máris lelkes visszhangra talált a magyar dolgozók körében. A magyar munkások, parasztok, értelmiségiek, kommunisták és pártonkívüliek ehhez a nagyszerű mozgalomhoz csatlakozva hirdetik a felszabadult munka magasztosságát, megsokszorozzák a szocialista Magyarország erejét, és közös, kommunista ügyünk újabb sikereihez járulnak hozzá.
Az Önök kezdeményezése, kedves Elvtársak, visszhangra lel a szovjet emberek lelkes tevékenységében, akik eredményesen váltják valóra a kommunista építésnek az SZKP XXV. Kongresszusán elfogadott nagyszabású terveit. Kezdeményezésük szervesen olvad egybe a többi szocialista ország dolgozóinak erőfeszítéseivel, akik munkájukkal ugyancsak a Nagy Október ügyét, a népek békéjét, szabadsága, egyenlősége, testvérisége és boldogsága megszilárdításának magasztos eszméit viszik tovább.
Külön szeretnék rámutatni: Önök gondját viselik annak, hogy a szovjet megrendeléseket határidőre és kiváló minőségben teljesítsék. Ez teljes összhangban van a mi munkáskollektíváink céljaival, hogy a testvéri Magyarországnak és a többi szocialista országnak minőségi árut és idejében szállítsanak. Ezt igényli a munkásbecsület, s nagymértékben függ ettől a szocializmus és a kommunizmus útján való közös előrejutásunk ügye.
Sok sikert Önöknek, kedves Barátaim, sok sikert dicső kezdeményezésükhöz, mely a szocialista internacionalizmus legszebb hagyományait tükrözi és a szocialista országok népei közötti testvéri barátság gyümölcseit sokszorozza meg.
Baráti üdvözlettel
Leonyid Brezsnyev
Budapestbuzik, ide süssetek! A Budapesti Voyeur, Nyíri Zsolt honlapja, a város 1062 darabban. Kedvenceim a last minute, uccsó percben lefotózott Budapest, de egy óra böngészést mindenképpen megér.
Disapearing forever, köszönjük a mentést.
A múlandóság egymásra ülepedő rétegei között babrálni, kutakodni, ha nem is mindig vidám, de mindenképpen szórakoztató dolog – afféle lajstromozó, rendezgető, derűs, férfias piszmogás.
Viszont bánhatja, aki csak legyint rá, és megbocsátó módon megmosolyogja. Hiszen – és ez persze közhely – az életünkből kihátráló tárgyak, helyek, mondatok, szagok számbavételekor saját magunkkal számolunk el, igaz, nagyvonalúan és engedékenyen. Nem értelmezünk, hanem felidézünk. Nem ítélkezünk, hanem ábrándozunk. (Kovácsy Tibor)
A nagyváros lakatlan sziget. Itt úgy vagy jelen, hogy nem vesz észre senki, nem veszed észre, ha látszol. A nagyváros láthatatlan.
Egyszer meglesem a lakást. Hallgatom, ahogy kattan a kulcs a zárban, a szőnyegen lábam, a tükörben arcképem nyoma. Saját múltamként maradok jelen ebben a nélkülem előállt folytonosságban. Aztán megint a kémlelőnyílás, de már semmi nem ismerős. A képen közös udvar, nem használja senki. Itt csak jövő van, örök, homályos várakozás, félszáraz vadszőlő, kertiszék, idegen boldogság.
A lukon át üres udvar. Két páracsepp csapódott le az optikában. Víz ment a hal szemébe.
A halszem a test része. Testre öltött lakás, a ház bekebelez, iszonyat. Amivé a leskelődés változtat, ahová a leskelődés tűntet el. Torz, nemlétező udvar torz, nemlétező alakja. A falak görbék, a poroló „ó”-t alakít, ívbe feszülnek az ablakok, a füst körbeszáll, magában tűnik el. A bólogató fenyő alatt áll, a háta púpos, egy homorú pocsolyába bámul, halszeme van, pislogni sem mer. Valaki néz.
A szemüvegem keresem, szemem párás, végigfut két csepp a púpos kabáton. Hideg van. Motozást hallok a szomszéd ajtó mögött, az optikába nézek, hirtelen elsötétül. Hangos zápor kezdődik, én meg csak állok a csukott ajtó előtt, odabent csend van a zajban. Egyszer meghallgatnám, ahogy elmegyek itthonról, kattan a kulcs a zárban, se bent, se kint. Csakhogy mostantól egész nap esik, minden utca fullasztó, már kilépni nem lehet a pocsolyából. Itt állok sokszemközt. Elhúz mellettem egy nyálkás villamos, homályos képpel bámul ki rám húsz alak, halak akváriumban.
A halak nem látnak messzire, de látószögük széles tereket átfog. A kutyák néznék, de nem látják a tévé síkját, mégis egész nap ott ülnek a kikapcsolt készülék előtt, halkan nyüszítenek, és a tátogó akváriumot bámulják süketen. A Dunán éjfél után megy ez az adás, jelenetek a folyófenék életéből. Aztán mikor eljön a reggel, már ők néznek minket, a Margit hídon átúszik egy villamos, és a sziget csúcsánál, ott a kanyarban minden nap mesés a kilátás. Az ázott városlakók ezen a ponton pislogni is elfelejtenek.
(Mezei Gábor)
Csepel |
Kedves fotóművész úr! Gratulálok! (Noha még nem telt el az újabb 10 év)
VálaszTörlésCsak közlöm, hogy még mindig itt lóg nálam a falon az 1995-ös karácsonyi fotó-ajándékod :)
Egy régi tisztelőd :)