Kínai Beijing Olimpia Gyorsétterem

Száz gyorson
(Tündér Lala jelentkezik a tízenháromból, a jelek szerint jóllakva)

XIII. kerület dicső népe, újra hozzátok szól az információ. Hehe. Kínaik az Ipoly utcában.


Az egész úgy kezdődött, hogy elintéznivalóink rövid listája persze végzetes vásárlásba torkollott, és a Vígszínháztól egy sarokra eső Vasedényből (közjáték: a kasszánál kígyózó sor, pénztárosok hangosan ismételgetik, méghogy itt gazdasági válság, na persze, gazdasági válság, hol van itt gazdasági válság, és így tovább) csámpáztunk éppen haza bizonyos kütyürékkel, köztük egy konyhai mérleggel, éppenséggel azzal a klasszikus fajtával, miközben ránk tört a borzasztó éhség, és már majdnem be is tértünk kedves kis burekezőnkbe a Radnóti sarkánál, de teltház volt, merthogy volt bent egy ember. Mivel kábé ketten tudnak ott helyben fogyasztani, de két idegennek még az a helyzet is szűkös. Szóval némi bóklászás után végül betértünk az Ipoly utca hátsóbbik kínaijába némi félreértés miatt. Ti. 100 méteren két étterem és büfé-jellegű intézmény is található itt, mi meg ki akartuk próbálni az ÚJRA megnyílt Tokyo Éttermet és Büfét. Aztán kiderült, hogy ez valami egészen más, egész pontosan neve (Kínai Beijing) Olimpia Gyorsétterem, és valószínűleg ez is rég itt van már. (Nézett is elég nagyokat a néni, amikor magyaráztuk neki, hogy az édes gyömbéres csirkéből kérünk, amit a szórólapban láttunk. Hehe.) Ráadásul reggel tíztől este nyolcig minden nap, ami elég súlyos, mert hát ki hallott már vasárnap nyitva tartó tisztességes kínai büféről.

A hely egyébként külsőre az átlag kínai elosztóknál korrektebb, egy hosszúkás sávban található a pult, elég nagy választékkal, az üldögélős részleg pár fenyőasztal székekkel, normálisnak tűnik. És nagyon üresnek. A kaja végül fél adag ananászos csirke, mert az iránt olykor perverz vágyat érzünk, mióta megkóstoltuk valamikor ősrégen az ankölbensz-konzervet. Ebben a cuccban a fél várost átszelő gyakorlatunk van, a jobbak közé sorolható. Mellé pedig még fél adag több ízes csirke. Kérdésünkre, hogy mit jelent a több íz, megkapjuk a választ, hogy több ízű. Amikor ismét boncolgatni kezdjük, hogy mi az a több íz, akkor meg azt, hogy csípős. A hölgy nem áll a magyar nyelv magaslatán, de a Tokyo-s nőhöz képest még így is keni-vágja. A kajában meg szemmel láthatólag chili és mandula van, kóstolót is kapunk, végül is jöhet. Természetesen mire a remekül megválasztott kettőst lenyomjuk, valami oltári telítettségérzet mellett a cukordózis gejl borzalma is megfogadtatja velünk, hogy fél éven belül nem térünk vissza. A kiszolgálás egyébként maximálisan udvarias, slusszpoénként pedig mikor kifelé haladunk a hóbelevancokkal, a hölgy elénk rohan és kitárja az ajtót. Na, itt esik le az áll, mert ebben a gesztusban nincs semmi alázatoskodás vagy taktikus megfontoltság, egyszerűen ösztönös jóindulat és kedvesség. Szóval megtörténik, amire sosem gondoltunk volna, kvázi melegséggel a szívben távozunk egy kínai büféből.