Dugj meg (erotika meg ilyesmi a metrón)

Sagschon következik, a "negyedóránként egy újabb novellával a dolgozó népért" mozgalom alapítója, direktorja és tagsága.

Ismerjük messziről azt nőt, inkább csajt, a hirtelenszőkét, aki mindent megfigyel, s tudja, mert magakörül látja, hogy a metrón, ahol kerülik az emberek egymás tekintetét, ott olvasni hasznos tevékenység a még nem öreg, de már nem csitri korosztályabélieknél, mert levezeti a stresszt; a könyv képes távolságba helyezni, kivonódni a környezetből, nézegetése tiszteletébresztő békés tevékenység, a meditatív védőaurába burkol, s mint ilyen az imával rokon, addig baj nem érheti az embert, amíg olvas: tudjuk, Hamlet sem szúrta le az imádkozó Poloniust, nem igaz?

Akkor  miért pásztázzák, vetkőztetik kutakodó tekintetek, finoman, markolásszák a combját amiről tudja, hogy még jó; néhány a mellét is, de a legborzasztóbb, hogy az a bizonyos, nálánál egy pár évvel fiatalabb, olyan bunkószerű, szinte még gördeszkás típusú cinikus nagypofájú kölök nem restell egyenesen beszólni gúnyosan, úgy hogy más is hallja. Mi a frász ütött ebbe a városba? - gondolja szőkén, szomorún, hogy már olvasás közben is frusztrálódik; nem elég, hogy az ülés is büdös, meg pici szorongó lüktetés a klausztrofóbiától, ami mindig elkapja őt a metrón, és ami nem vészes, főleg egy barinőjéhez képest, aki képtelen lemenni a mozgólépcsőn és a Corvin-tetőre is gyalog jár. Egyre közelebb arcátlankodnak arcok, zavarbejtő a figyelem, gunyorosodnak a tisztességesforma tekintetek is, mintha kilöknék, nem vele lennének, pedig ő olvas, ő művelődik, ő része a civilizált nagyvárosi akváriumnak és nem ezek... eh... kár is erről beszélni..... Mígnem egy jóindulatúbb arc a szemével jelez, mintegy a könyvre bök. Mi van? - gondolja az arany tincsek alatt és fordít a könyvön.

Eléfötrődik az öles véresbetűs cím: DUGJ MEG!

Ja?! - száll ki belőle az álnaív meglepetés, és mint akit lebuktattak, lassan táskájába ejti a könyvet. Kicsit ettől bakfisnak érzi magát, csak nem tudja eldönteni, hogy ennek örüljön vagy szomorkodjon. Nem baj, majd odahaza csomagolópapírba rejti a borítót és akkor semmi baj nem lesz. Micsoda álszent város - gondolja magában - ahol nem lehet egy szó miatt nyugodtan olvasni. Ettől megnyugszik: már nem érzi magát hibásnak. Alábhagy a szívdogogás, még egy levegővétel és a Blaha Lujza tér következik.