2012. január 5., csütörtök

Tüntetés a Fidesz és Orsós-Olstein-Orbán Viktor ellen


A politikusok nagyszabású bűnözők, akik a pártoknak nevezett gengszterbandákba tömörülve egy egész ország ellopását tűzték maguk elé célként. 
(egy kis VulgárWeber by Belváros, Budapest blog)

V, mint Vendetta: I give you two fingers!
No, kispajtások, mink is kimentünk az SZDSZ-es utódpárt, a kiszszadeszból izgalmas seggszájazással kisdolfivá érett Zsidesz Fidesz operaházi rendezvényére, hogy mégis, vegyék már észre magukat, basszákszájba.

Aztán láttam néhány sunyin vigyorgó maszopos arcot és már bántam az egészet. Ezek a szararcok visszakúsztak a történelmi slóziból, vissza bizony, és erősen reménykednek, hogy visszakerülnek a vályúhoz.

A fészbukkon Gyurcsány Éva lájkolási versenyt hirdetett, Gyurcsány vagy Orbán. Hábasszameg, ha csak ez a két bohóc van a színpadon, ha két ripacs között kell választani, akkor én elhagyom a színházat. Nehogymá az egyik gazember bűneire a másik gazember bűnei legyenek a mentség... Hánem? Háde.

Broáf.

az SZDSZ
A Gyurcsány Demokratikus Koalició
nem is olyan öreg seggnyaloncai,
akik realistaként rájöttek,
hogy Magyarországon az érvényesüléshez
kapcsolatok, kapcsolatok és főként kapcsolatok
kellenek
Orbánisztán, mint a látens arabfóbia megnyilvánulása?
Hallod, amit mondok?
A biorobotok a József nádor téren sunyultak
Minden Rendszer Kutyái
Rendőrök
Rendőrök oldalról
Több rendőrt már nem mutogatunk, ígérjük 
Inkább egy kis dalocska a Prosecturától: Majdnem Forradalmár

Nincsen könnyű életünk, A Kormány szórakoz velünk. Az Űrbe a Fasznak repkedünk. Véget kéne ennek vetni! Lázár szemtelenkedik, Gáz ár meg emelkedik. Márta még pereskedik. Véget kéne ennek vetni! Nem kell már a Bilagit, Számban a Negro vilagit. Az asszony folyton csillapít. Véget kéne ennek vetni! Orbán, Torgyán, Medgyesi, Bérem mindig megnyesi. Sapkám Agy Baj verdesi. Véget kéne ennek vetni! Mindenki irány az utca! –Támadás!- Mindenki irány az utca! –Véradás!- Mindenki irány az utca! –Lázadás!- Véget vetünk most a rabszolga sorsnak! Mindenki irány az utca! –Támadás!- Mindenki irány az utca! –Véradás!- Mindenki irány az utca! –Lázadás!- Véget vetünk most a rabszolga sorsnak! Reggel ötkor támadás, De akkor fő a lágytojás. Hatkor kel a Kisbalázs. De hánykor menjek mészárolni? Hétkor indul a Troli, Rajta százezer Proli. Reklámszatyros JamBoree. De hánykor menjek mészárolni? Délben van ebédidő, Húslevesben az Erő. Hízik minden felkelő. De hánykor menjek mészárolni? Ötkor zár az óvoda, Busszal vágtatok oda. Aztán indulás haza. De hánykor menjek mészárolni? Mindenki irány az utca! –Támadás!- Mindenki irány az utca! –Véradás!- Mindenki irány az utca! –Lázadás!- Véget vetünk most a rabszolga sorsnak! Mindenki irány az utca! –Támadás!- Mindenki irány az utca! –Véradás!- Mindenki irány az utca! –Lázadás!- Véget vetünk most a rabszolga sorsnak! Mindenki irány az utca! –Támadás!- Mindenki irány az utca! –Véradás!- Mindenki irány az utca! –Lázadás!- Véget vetünk most a rabszolga sorsnak! Mindenki irány az utca! –Támadás!- Mindenki irány az utca! –Véradás!- Mindenki irány az utca! –Lázadás!- Véget vetünk most a rabszolga sorsnak! Gyenge már az én karom, Folyton szúr az oldalom, Térdem gyakran fájlalom. Hogy menjek így kardforgatni? És már fáj a lábam is, Hangom néha már hamis, És, és különben is? Hogy menjek így kardforgatni? Mindenki irány az utca! –Támadás!- Mindenki irány az utca! –Véradás!-


WTF Egységfront Mozgalom
"Ha látsz egy nagyobb tömeget valamerre haladni, állj az élére"
"Viktor, mehetsz vissza a balettba ugrálni"
visszafogott patkányozás
+ celebspotting, Kétfarkú

"Szereti Ő a jó édesanyját, vagy még azt sem. Mindenesetre a válaszóit utálja, mint a szart. Csak sarcolja a népet ez is, mint az elődei, hogy a zsidóknak adja a pénzt a háborújukra. Azután pedig tiltakozik ugyanaz ellen, amire a Magyar nép pénzét odaadta. Ez még rosszabb, mint Gyurcsány, mert arról tudtuk, hogy aljas, de ez úgy tesz, mintha a mi érdekünkben cselekedne. Holott csak folytatja a kirablásunkat."

ésmég:

Olstein-Orsós Viktor, cápalátogatás, csuhások, térdre, imához, Gyurcsány mondjon le, Jézus Krisztus nevében tapsot kérek, add vissza a pénzed Sorosnak, cigány, moszadügynök, likudzsidó, 1990. június 4-én, a Trianoni békeszerződés hetvenedik évfordulóján az egyperces néma felállásra való felszólításkor kivonult,
 az EU-n kívül is van élet, Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra, há' milyen magyar az ilyen? És még sok érdekesség!

Bónusz: két elempést és egy Szentmihályi Szabó Pétert inzultált tettlegesen az istenadta nácista nép, ha hinni lehet.

Összes kép:


Végezetül meg mi más, mint egy kis Képviselő Funky, az Originál a Fleshtől!


neked nem ott van a helyed a parlamentbe'
berakod a lábikód egy zsák cementbe
ott ácsorogsz majd a Duna fenekén
a barbibaba feleséged jólmegdugom én!

refr.: hitler kúrja szálasit
sztálin dugja rákosit
szálasi bassza orbányt
rákosi köcsögöli gyurcsányt

hányást csipeget a galamb a sarkon
pedig édesanyádat kurvanagyra tartom
ha megírod az újságodba kurvajófej köcsög vagyok
egy-két szaros kongó-müllert a pofádba belebaszok!


Kapcsolódó buli: Operabál 2010

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Orbitális vazze :-D hitler és orbán mint két tojás, egyik a zsidóságát másik a cigányságát tagadta meg és mind a kettô a pusztulásba vitte a nemzetét. Probléma csak annyi, hogy a cigány nem fogja úgy végezni mint az osztrák, bár azért lehet reménykedni: úgy mussolinisen fellógatva biztos feldobná a híradót

BB írta...

én meg aszondom, hogy NI!

Névtelen írta...

Zsidesz

BB írta...

‎2:23 Mikor a tolvajok antifasisztáznak, akkor. pl. még nekem is kedvem támadna egy kis hejhitlerezéshez: ha fiatal, hülye lennék, plusz nem tudnám, hogy ezek a tolvaj "balos" férgek erre játszanak http://www.youtube.com/watch?v=HLUGGyhn2PM

BB írta...

mehr licht. Szadesz-Gyurcsány lejáratta az antifasz-baloldali eszmét (értsd: kiabálva lopunk), Finesz meg a nemzeti összetartozást teszi cikivé (értsd: lopunk, kis nemzeti lobogóval díszítve)